Kolozsvári veresége ellenére alapszakaszgyőztes a Sepsi-SIC

Annak ellenére végzett a női országos bajnokság alapszakaszának első helyén a Sepsi-SIC, hogy szombaton délután 9 pontos vereséget (68-77) szenvedett a kolozsvári Horia Demian sportcsarnokban a helyi Universitateától.

A zöld-fehérek 15 mérkőzéses győzelmi sorozata ért véget a kincses városban.

A Zoran Mikes irányította listavezetőt Kolozsvárra is közel 30 fős Székely Légió kísérte el, akik a szokásukhoz híven az első perctől az utolsó sípszóig buzdították a bajnoki címvédőt. A szentgyörgyiek az első negyed elején még minimális különbséggel vezettek, viszont a Szamos-partiak a folytatásban pontosabban céloztak, így a szünetig kilenc pontos előnyt építettek ki (43–34).

A harmadik negyedben jól kezdett a Sepsi-SIC, amely a 27. percben öt pontra csökkentette hátrányát, de a sikertelen dobókísérletek miatt nem tudott közelebb férkőzni a kolozsváriakhoz. A zöld-fehérek nyolcpontos hátránnyal kezdték az utolsó tíz percet, ahol egész pályás védekezéssel próbálták hibára kényszeríteni az ellenfelet, ami többnyire sikerült is, de a fordítás nem jött össze, a Kolozsvári U pedig 77–68-re győzött.

A házigazdák legjobbja a dupla-duplát jegyző (18 pont és 16 lepattanó) Amanda Thompson volt, a Sepsi-SIC részéről Tyaunna Marshall jeleskedett szintén dupla-duplával (23 pont és 10 lepattanó). A mérkőzés egyik érdekessége, hogy a Dragan Petricevic irányította alakulat 33 alkalommal dobhatott a büntetővonaltól, amit 27-szer pontra is váltottak, ezzel szemben a Sepsi-SIC mindössze 10 büntetődobást végezhetett el, amiből három ért pontot.

A két csapat 19. alkalommal találkozott egymással, a kolozsváriaknak pedig harmadszor sikerült legyőzniük a kétszeres bajnokot, így a fekete-fehérek az ötödik helyen zárták az alapszakaszt. A bajnokságban tavaly április óta nem szenvedett vereséget a Sepsi-SIC, legutóbb a döntő első mérkőzésén kapott ki szintén a Kolozsvári U csapatától.

A bajnokság közel három hétig szünetel az Európa-bajnoki selejtezősorozat miatt, majd február 22–25. között a nyolc legjobb csapat a Sepsi Arénában harcol a Román Kupa elsőségért. A szentgyörgyiektől négyen szerepelnek a román nemzeti csapatban, míg a svéd válogatottban két, a horvátban pedig egy zöld-fehér mezes kosárlabdázó érdekelt. A román válogatott a selejtező 3. fordulójában, február 10-én Finnországgal játszik Helsinkiben, majd a 4. játéknapon, február 14-én Szlovénia ellen bizonyíthatnak Celjében.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?