Férfi kézi Eb: a házigazda horvátok zártak az ötödik helyen

A házigazda horvát válogatott egy góllal legyőzte Csehország csapatát a férfi kézilabda Európa-bajnokság péntek délutáni helyosztóján Zágrábban, így ötödikként zárt.

A horvát szurkolók nagy csalódásként élték meg, hogy csapatuk nem jutott a négy közé, a helyosztóra alig több mint háromezren voltak kíváncsiak, ezért rendkívül foghíjasak voltak a 15 ezres Arena Zagreb lelátói.

A hazai játékosok ettől függetlenül motiváltak voltak és szépen akartak búcsúzni. A tizedik percben már négy góllal vezettek, és a különbséget remek védekezésüknek és hatékony támadójátékuknak köszönhetően növelni tudták a szünetig (16-10).

A játék képe egy ideig a második félidőben sem változott, Zlatko Horvat vezérletével remekül céloztak a horvátok, és mivel Ivan Stevanovic kapus továbbra is kiválóan védett, úgy tűnt, nem forog veszélyben csapatuk sikere. A csehek - akik a csoportkörben hat góllal múlták felül a magyarokat - a hajrában két 4-1-es gólsorozattal felzárkóztak, és bár ezúttal is remekül helytálltak, egyenlíteniük már nem sikerült.

A mezőny legeredményesebb játékosa a gólkirályi cím várományosa, a cseh Ondrej Zdráhala volt, aki 21 lövésből 13 gólt dobott. A Balatonfüred cseh jobbátlövője, Stanislav Kasparek - aki nyártól a MOL-Pick Szegedet erősíti - tíz kísérletből hatszor talált be. Hazai részről Zlatko Horvat 11 lövésből tíz alkalommal volt eredményes.

A csehek megismételték történetük legsikeresebb Európa-bajnoki szereplését, mivel az 1996-os spanyolországi tornán is a hatodik helyen végeztek. A horvátokkal legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy nem jutottak a négy közé.

Eredmény, az 5. helyért:

  • Horvátország-Csehország 28-27 (16-10)

Kapcsolódók

Kimaradt?