Férfi kézi Eb: megnéztük Zágrábban a házigazdákat

A Maszol kiküldött munkatársa csütörtökön a 16 500 néző befogadására alkalmas Zagreb Arenában tekintette meg a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntő szakaszának első két összecsapását.

A nap első mérkőzésén Szerbia egy két fellángolástól eltekintve simán kikapott Norvégiától, a döntetlennel zárult első félidő után (17-17), az északiak a második játékrész elején elléptek és tartani tudták előnyüket. (32-27)

Meglepő volt a szerb szurkolók hiánya, csak a norvég galeri hallatszott. Ami ugyancsak furcsa volt a román-magyar mérkőzések hangulatán szocializálódott erdélyi újságíró számára, hogy a következő mérkőzésre érkező horvátok "nem foglalkoztak" a szerbekkel. Persze más lett volna a helyzet, ha egymás ellen játszanak, de idézzük csak fel, hányszor fordult már elő, hogy romániai tornán a magyar válogatott ellen szurkolt az egész terem még akkor is, ha az ellenfél egy harmadik ország válogatottja volt.    

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Jovica Cvetkovics szerb szövetségi kapitánynak szegezte egy hazájából származó újságíró azt a kérdést, hogy milyen érzés az, hogy a szomszédos országok válogatottjai sokkal jobban szerepelnek. A sokan megélt tréner - a külföldi újságírókra való tekintettel - diplomatikus választ adott, de a testbeszéde teljes ellentétben volt a száját elhagyó szavakkal.

A nap második összecsapására mintegy háromnegyed ház gyűlt össze a Zagreb Arenában, a horvát zászló címerében is fellelhető piros-fehér kockás mezek tengere fogadta a csapatokat.

A horvátok a meccs elején 4–1-re elléptek ellenfelüktől, és bár több ször is visszajött egy gólra a fehérorosz együttes (8–7), a 25. percben ezzel együtt fölényesen vezettek (13–8).A szünetre három gólra csökkent a különbség (15–12), ám a 49. percben négy volt közte (21–17) és még az 54. percben is kényelmesen álltak a horvátok (23–20). Ekkor azonban Jurinokék lehúzták a rolót, így az 59. percet már iksz mellett kezdték meg a csapatok (23–23)

Mi volt Lino Cervar fejében? Egy vitatott intermezzo zavarta fel a kedélyeket (különösképpen a mérkőzés után). Lino Cervar a házigazdák ünnepelt edzője 25 másodperccel a vége előtt, amikor 24–23-nál a fehéroroszok támadhattak az egyenlítésért a pályára benyúlva próbálta akadályozni az ellenfél jobbátlövőjét, Artur Karvackit. A sportszerűtlen és szabálytalan megmozdulás a mérkőzés hevében a játékvezetőknek és a zsűriasztalnak sem tűnt fel, nem sokkal később belemenésért elvették a labdát a fehéroroszoktól, s a horvátok még lőttek egy gyors gólt. Amikor Cervart a meccs után megkérdezték az esetről, értetlenkedve válaszolt „Nem történt semmi különös. Az egész meccsen fel-alá szoktam járkálni az oldalvonal mellett.”
A EHF fegyelmi bizottsága utóbb 3000 euróra büntette a horvát trénert. 

A végjátékban azonban Luka Cindricék akarata érvényesült, azaz ha nem is könnyedén, de meglett a horvát siker (25–23).

A csoport állása 
1. Norvégia                  3 2 – 1 96–87 +9 4
2. Svédország              2 2 – – 65–56 +9 4
3. Horvátország           3 2 – 1 88–80 +8 4
4. Franciaország          2 2 – – 64–56 +8 4
5. Fehéroroszország    3 – – 3 76–90 –14 0
​6. Szerbia                    3 – – 3 74–94 –20 0

Zágrábi mérkőzések

  • Szerbia-Norvégia 27-32
  • Horvátország- Fehéroroszország 25-23
  • Svédország-Franciaország (jan. 20, 19.15)
  • Horvátország-Norvégia (jan. 20, 21:30)
  • Szerbia-Franciaország (jan. 22, 19.15)
  • Svédország- Fehéroroszország (jan. 22, 21:30)
  • Szerbia- Fehéroroszország (jan. 24., 17:00)
  • Svédország-Norvégia (jan. 24, 19.15)
  • Horvátország-Franciaország (jan. 24, 21:30)

Varasdi mérkőzések

  • Németország-Csehország (jan. 19, 19.15)
  • Szlovénia-Dánia (jan. 19, 21:30)
  • Németország-Dánia (jan. 21, 19.15)
  • Macedónia-Spanyolország (jan. 21, 21:30)
  • Szlovénia-Spanyolország (jan. 23, 19.15)
  • Macedónia-Csehország (jan. 23, 21:30)
  • Szlovénia-Csehország (jan. 24, 17:00)
  • Macedónia-Dánia (jan. 24, 19.15)
  • Németország-Spanyolország (jan. 24, 21:30)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?