Australian Open: bejutott Simona Halep a harmadik fordulóba

Simona Halep gond nélkül bejutott az Australian Open női egyes versenyének harmadik fordulójába, miután csütörtökön 6-2, 6-2 arányban legyőzte a kanadai Eugenie Bouchard-t.

A bokáján enyhén sérült világelső román lánynak mindössze 66 percre volt szüksége, hogy túllépjen a 23 éves, a WTA ranglista 113. helyén álló kanadai ellenfelén. Halep jól kezdte a mérkőzést, és az első játékban elvette Bouchard adogatását, igaz, azonnal el is veszítette a sajátját, viszont megnyerte a következő három játékot, így 4-1 lett az állás. Bouchard ismét breakelt, de Halep is, és az első játszmát 6-2-re zárták.

 


 

A második szettet is breakkel kezdte a román, de a kanadai visszavette a következő játékban, majd először a mérkőzésen megnyerte saját adogatását, ám ettől kezdve Halep minden játékot megnyert, és ezt a játszmát is hozta 6-2-re.

Halep egy ászt ütött a mérkőzésen, Bouchard kettőt, mindketten két-két kettős hibát vétettek, de Halep végig jobban adogatott, és nagyjából egyenlő nyerő mellett (16-15) kevesebb ki nem kényszerített hibája volt (14-26).

Halep, akinek az elmúlt két évben nem sikerült túljutnia Melbourne-ben az első fordulón, ezzel a győzelmével 142.500 ausztrál dollárt és 130 WTA-pontot biztosított be magának. Következő ellenfele az amerikai Lauren Davis (24, WTA - 76.) lesz, aki a második fordulóban a német Andrea Petkovićot búcsúztatta 4-6, 6-0, 6-0-lal. A két játékos csak egyszer találkozott egymással, 2013-ban, Indian Wellsben, akkor Halep 6-2, 6-0-ra győzött.

Ugyancsak csütörtökön harcolta ki a harmadik fordulóba jutást Ana Bogdan is, aki 1-6, 6-2, 6-3-ra győzte le a kazah Julia Putyincevát. Bogdan következő ellenfele a 17. helyen kiemelt amerikai Madison Keys lesz, aki a második fordulóban 6-0, 6-1-re lelépte az orosz Ekaterina Alexandrovát. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?