Megnyerte Halep a sencseni torna sátorban tartott döntőjét

Simona Halep megnyerte a kínai Sencsenben zajló, 626.750 dollár összdíjazású WTA-tornát, miután a szombati döntőben 6-1, 2-6, 6-0 arányban legyőzte a címvédő Kateřina Siniakovát (Csehország).

Az első kiemeltként induló román teniszezőnek 1 óra 13 percre volt szüksége, hogy 2015 után másodszor is megnyerje a tornát. A döntő több mint öt óra késéssel kezdődött és egy teremben tartották, mert az eső miatt használhatatlanná vált a szabadtéri pálya.

Az első szettben 1-1 után Halep megállíthatatlan volt, megnyert zsinórban öt játékot és 6-1-re behúzta a játszmát. A második szettben Halep rosszul adogatott, Siniaková pedig kihasználta a román játékos hullámvölgyét és 6-2-re megnyerte a játszmát.

Halep visszajött a harmadik szettben, a verseny Twitterje szerint 'a világelső úgy játszott, mint egy világelső', és mindössze 21 perc alatt megnyerte a játszmát és ezzel a meccset is. Halep 3 kettőshibát vétett, míg 21 éves ellenfele (WTA - 48.), aki az elődöntőben az orosz Marija Sarapovát búcsúztatta, 2 ászt ütött és 5 kettőshibát vétett.

Halepnek 163.260 dollár és 280 pont jár a győzelemért, míg Siniaková 81.251 dollárral és 180 WTA ponttal vigasztalódhat. Halep biztosan megőrzi vezető helyét a WTA világranglistán, így első kiemeltként indulhat az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Simona Halep karrierje során 28 döntőt játszott, amelyből 16-ot megnyert. 2013-ban hat tornagyőzelmet aratott, Nürnbergben, 's-Hertogenboschban, Budapesten, New Havenben, Moszkvában és Szófiában; 2014-ban kettőt, Dohában és Bukarestben; 2015-ben hármat, Sencsenben, Dubájban és Indian Wellsben; 2016-ban hármat, Madridban, Bukarestben és Montreálban; 2017-ben egyet, Madridban, most pedig győzött Sencsenben.

Párosban is nyert

Irina Beguval az oldalán Simona Halep megnyerte a Sencsenben zajló, 626.750 dollár összdíjazású WTA-torna páros versenyét is, miután a szombati döntőben 1-6, 6-1, 10-8 arányban legyőzték az első helyen kiemelt Kateřina Siniaková/ Barbora Krejčíková cseh párost.

Ez Halep első WTA-torna győzelme a párosok versenyében. Simona Halep duplázott Sencsenben, korábban megnyerte a tornát egyesben is, miután a szombati döntőben 6-1, 2-6, 6-0 arányban legyőzte a címvédő Kateřina Siniakovát (Csehország).

Kapcsolódók

Kimaradt?