Olasz Kupa: a rossonerik nyerték a milánói derbit

A Milan labdarúgócsapata hosszabbításban 1–0-ra nyert a városi rivális Inter ellen az Olasz Kupa negyeddöntőjében. A piros-feketék az elődöntőben a Lazióval találkoznak.

A Milan kapujában ezúttal is Donnarumma állt, ám nem az ágyéksérüléssel küzdő Gianluigi, hanem a bátyja, Antonio. Eredetileg Marco Storari helyettesítette volna a 18 éves első számú kapust, ám ő a bemelegítés közben megsérült...

Antonio Donnarummának akadt néhány furcsa megmozdulása, az első félidő közepén például a saját kapujába rúgta a labdát, de a játékvezető a videózás után nem adta meg az öngólt, mivel Andrea Ranocchia lesen állva akadályozta a kapust.

A második játékrészben is volt egy szerencsés pillanata a Milan kapusának, Joao Mário ugyanis közvetlen közelről belerúgta a labdát. Nem sokkal később Giacomo Bonaventura előtt adódott hasonlóan nagy lehetőség, de a Milan támadója sem élt vele, az üres kapu fölé fejelt.

Az ezt megelőző négy milánói derbi 16 gólt hozott összesen, most viszont nem akart a labda – szabályos körülmények között – a kapuba jutni. Suso lágy nyesésénél a lécről ment fölé, majd a másik oldalon Ivan Perisic lőtte fölé ígéretes szituációban. Az utolsó tíz percben is voltak helyzetek itt is, ott is, de maradt a 0–0. Az Inter a legutóbbi öt Olasz Kupa-mérkőzésén negyedszer gyürkőzhetett neki a hosszabbításnak.

Amelyben most egyetlen gól született, ezt Patrick Cutrone szerezte Suso passza után, így a Milan jutott a legjobb négy közé, ahol a Lazióval találkozik majd.

Olasz kupa, negyeddöntő
Milan–Inter 1–0 (Cutrone 104.) – h. u.

Kimaradt?