BL: a Bayern idegenben, a Porto otthon szerzett előnyt

Fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát a Bajnokok Ligájában a Bayern München, amely a nyolcaddöntő első felvonásán idegenben két góllal nyert az Arsenal ellen. A másik nyolcaddöntőben a FC Porto egy gólos előny birtokában utazhat a Malaga elleni visszavágóra.

A hazaiak jobb oldali megiramodásokkal nyitották a mérkőzést, előbb Cazorla beadása Schweinsteigerről pattant saját kapuja irányába – Neuer résen volt –, majd Walcott centerezését vágták szögletre a védők, miközben a túloldalon egy blokkolt lövéssel veszélyeztetett a Bayern.

A 7. percben Thomas Müller jobb oldali beadását Toni Kroos lőtte kapásból 15 méterről a kapu bal oldalába (0–1).  Kroos az ötödik BL-gólját szerezte, mindegyiknél más volt az előkészítő.bayern

A Bayern München legutóbbi a 2011–2012-es szezon nyolcaddöntőjének első mérkőzésén nem talált be – a Basel vendégeként –, azóta kivétel nélkül minden fellépésen eredményes volt a német gárda.

A kapott gól megfogta kissé az Arsenalt, a vendégek pedig nem vettek vissza, és rövid idő alatt két veszélyes helyről megítélt szabadrúgást is elvégezhettek, előbb Van Buyten 25 méteres löketét a sorfal hatástalanította, majd Schweinsteiger közelebbi tekerése végül egy német játékosról pattant a jobb alsó mellé.

A németek továbbra is támadásban maradtak, és a 21. percben már kettővel ment a Bayern: Kroos jobb oldali szögletére Van Buyten érkezett az ötös jobb oldalán, közeli fejesét még nagy bravúrral védte Szczesny, de a róla felperdülő labdát a kapu torkából Müller kotorta a hálóba (0–2). Müller a 4. szezonbeli BL-gólját szerezte, ez új egyéni rekordot jelent számára.

A második gól után visszaálltak a vendégek, az Arsenal előtt így több terület nyílt, de előbb Vermaelen lövését blokkolták a védők közös erővel, majd Alaba hibája után Cazorla próbálkozásába léptek bele a németek.

A hajrát megnyomta az angol csapat, főleg beadásokkal próbálták meg feltörni a Bayern védelmét, a legnagyobb helyzet azonban így is a vendégek előtt adódott, Lahm jobb oldali beadását kevéssel fejelte a bal oldali kapufa mellé Mandzukic.

A fordulást követően a németek gyakorlatilag megszállták az angol térfelet, a hazaiak először a harmadik percben lépték át a félpályát, akkor sem túl sokáig, miközben a németek beívelések sokaságával próbálkoztak, igaz, nagyobb helyzet végül nem alakult ki ezekből sem.

A hazaiak első lehetőségénél Cazorla 17 méteres lövését saját csapattársa blokkolta, a játékvezető azonban szögletet ítélt, Wilshere pontrúgása után Neuer elszámította a labda ívét, így az ötös vonalán helyezkedő Podolski könnyedén fejelt korábbi csapata hálójába. 1–2

Podolski mutatója nem romlott, 4. kaput találó próbálkozásából negyedszer volt eredményes. Ő a harmadik játékos, aki a Bayern színeiben és a Bayern ellen is eredményes volt a Bajnokok Ligájában Roy Makaay és Giovane Elber után, és a harmadik német Jörg Albertz és Mesut Özil után, aki a müncheniek ellen betalált a BL-ben.

A gól után felpörgött a házigazda, Wilshere ugyanakkor hiába reklamált feltartást, nem kapott jó helyről szabadot, és Neuer is helyén nem sokkal korábban egy beívelt szabadrúgásnál. A Bayern München Ribéry kaput nem találó lövésével, majd Kroos löketével felelt, utóbbinál azonban helyén volt Szczesny.

A 63. percben beállt Robben a Bayernbe, hogy pár perccel később már saját csapattársaival veszekedjen egy késői passz után, majd egy gyors sárgaváltás után Schweinsteiger szabadrúgása szállt a jobb felső fölé.

Wilshere egy kezezésgyanús labdaszerzés után tolta meg kissé hosszan a játékszert, így Neuer magabiztosan megkaparintotta azt, majd Podolski lőtt középre a bal oldalról, de a védőkről végül kifelé pattant.

A 72. percben Giroud is pályára került, és első lehetőségéből kis híján ki is egyenlített, közeli kapáslövésénél azonban Neuer reflexmozdulattal hárított – óriási lehetőség volt!

Ehelyett itt a harmadik müncheni gól! De még milyen! Robben játszott a jobb szélen felfutó Lahmhoz, aki egyből középre adott, Mandzukic pedig Sagna szorításában úgy ért a labdához, hogy az a levegőbe felpattanva, mindkettejük felett áthullva a kapu jobb felső sarkában kötött ki. 1–3

A mérkőzés utolsó perceiben még Cazorla veszélyes helyről elvégzett szabadrúgása, majd a kipattanó után Sagna lövése hordozta magában a gólt, újabb találatot azonban már nem láthatott a londoni közönség, így a Bayern München végül 3–1-re nyert, gyakorlatilag eldöntve a párharc kimenetelét.

Először botlott a Málaga, előnyben a Porto

Egygólos előnyre tett szert a 2004-es győztes Porto a spanyol Málagával szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, miután Joao Moutinho góljával 1–0-ra nyert hazai pályán.

Lendületesen kezdtek a csapatok, az első percekben a Porto a Málaga térfelén tartotta a labdát, az első kapura lövést Jackson Martínez eresztette el, ám a löket levágódott a vendégek egyik védőjéről. A zöld mezes vendégek Isco révén veszélyeztettek, majd a túloldalon Marat Izmajlov már kaput talált, ám a labda egyenesen Willy Caballero kezébe hullott.

Óvatos, tapogatózó játék volt a jellemző mindkét csapatra a kezdeti rohamok után, a Portónál volt többet a labda, a házigazdák a legtöbb előre íveléssel Jackson Martínezt keresték, a kolumbiai válogatott támadót jól vették ki a játékból a spanyolok az első negyedórában. A 18. percben Silvestre Varela csúsztatott a rövidnél Joao Moutinho szöglete után, a labda veszélyesen pattogott el a kapu előtt keresztbe.

A Málaga több apró szabálytalansággal igyekezett megtörni a technikás Porto-játékosok előretöréseit. A hazaiak abszolút mezőnyfölényben voltak az első félidő derekán, a 30. percben Jackson Martínez okozott fejtörést a vendégeknek, majd Joao Moutinho távoli lövését védte Willy. A spanyol csapat a labda megszerzése után többször eladta azt, így nehezen tudott kijönni saját térfeléről.

A 39. percben jött az újabb gyönyörű Porto-támadás: Danilo és Lucho González kényszerítője után előbbihez került a labda, a brazil védő tizenhat méterről a jobb felső mellé tekert. A Málaga játékosai néha csak nyomozzák a labdát, a házigazdák nagyon érzik egymást a pályán.

Az első játékrészben a Porto akarata érvényesült a pályán, a hazaiak szép támadásokat vezettek, ám azok végén a kaput alig-alig találta el a portugál együttes. A Málaga erejéből mindössze néhány kontrára futotta, a spanyol együttes be volt szorulva saját térfelére. Az első félidő statisztikái is jól mutatják, hogy a Málaga tökéletesen beérné egy döntetlennel Portóban: a vendégek csupán egy kapura lövéssel próbálkoztak a hazaiak kilencével szemben, több szabálytalanságot követett el a spanyol gárda (7), illetve a labda is jóval kevesebbet volt az andalúziaiaknál (36 százalék).

A fordulás után úgy tűnt az első percben, hogy egy másik Málaga jött ki a második félidőre, a vendégek szépen tartották a labdát, sőt, a Porto tizenhatosának előterében járatták azt. A hazaiak azonban gyorsan megszerezték a labdát, és rögtön támadásba lendültek, előbb Izmajlov, majd Danilo lőtt – a kaput azonban egyikük sem találta el. Minden maradt a régiben.

Az 56. percben tudta megtörni ellenfelét a Porto: Alex Sandro vette észre és ugratta ki zseniálisan Joao Moutinhót, aki állítgatás nélkül belsőzött Willy lábai között a Málaga hálójába. A portugál karmester – akit a nyáron a Tottenham csábított – a Porto legutóbbi öt BL-góljából négyben oroszlánrészt vállalt, kétszer ő maga talált be, kétszer pedig asszisztot jegyzett.orom640

A második félidő derekán mindkét tréner cserékkel próbálta frissíteni csapatát, a hazaiaknál beállt a másik kolumbiai válogatott támadó is, James Rodríguez, míg a vendégeknél a Real Madrid-nevelés Francisco Portillo lépett pályára.

Helyzetek nem nagyon alakultak ki a 80. perchez érve, a labda továbbra is többet volt a Portónál, mely megérdemelten vezetett. A vendégek a cserék kihasználása ellenére sem tudtak felnőni ellenfelükhöz, a portugál csapat akarata érvényesült a pályán. A Porto ghánai szélsője, Christian Atsu gyors előretöréseivel sok zavart okozott a Málaga védőinek. A 83. percben Atsu gurított vissza James Rodríguezhez, akinek bombáját blokkolták.

A hátralévő időben már nem volt említésre méltó esemény, a Málaga nem tudott újítani, a Porto pedig beérte az 1–0-s sikerrel, amelyet Joao Moutinho góljával ért el a házigazda együttes. A spanyol együttes első vereségét szenvedte el a Bajnokok Ligájában, a málagai visszavágót március 13-án rendezik.

Kimaradt?