Egy támadáson múlott a Sepsi-SIC meglepetésgyőzelme

Közel volt a győzelemhez a török bajnokságban eddig veretlen Hatay BB ellen a Sepsi-SIC a női kosárlabda FIBA Europe Cup csoportkörének utolsó előtti fordulójában. 

A sepsiszentgyörgyi alakulatnak hiába sikerült húsz pontos hátrányból felzárkóznia, az ellenfel az utolsó percben koncentráltabb volt, és 73–67 (19–20, 24–13, 14–12, 16–22) arányban győzött.

A mérkőzés első kosarát Courtney Paris jegyezte, viszont a folytatásban a zöld-fehér mezes lányok akarata érvényesült, akik védelemben és támadásban is meglepték az esélyesebbnek tartott török csapatot. A házigazdák legnagyobb meglepetésére sorozatban 12 pontot szerzett a Sepsi-SIC úgy hogy a házigazdák 5 percig nem találtak be. A kosárcsendet nemsokára megtörték, megrázták magukat, majd az első negyed utolsó másodpercében Leilani Mitchell triplájával egy pontra zárkóztak fel (19–20). A második játékrészben nem a székelyföldiek kedve szerint alakultak a dolgok, a török csapat magához ragadta a kezdeményezést és Kataryna Snytsina vezérletével tíz pontos előnyre tettek szert.

 Szünet után a törökök ott folytatták, ahol abbahagyták, sőt, a harmadik negyed közepére már 20 ponttal is vezettek Özge Yavas sikeres hárompontosa után (53–33). Időközben a vendégek első számú irányítója, Annemarie Gödri-Părău begyűjtötte ötödik szabálytalanságát is, így Ancuța Stoenescu ezt a szerepet is kénytelen volt magára vállalni, viszont a triplái ezúttal sem maradtak el. A csapat a tetemes hátrány ellenére sem adta fel, majd Tyaunna Marshall és Marina Kress kosaraival sikerült újra látótávolságon belül kerülni. Az utolsó negyedben összeszedetten játszottakk, illetve Ružica Džankić, Adrienne Webb és Marshall hárompontosaival két pontra zárkóztak fel (68–66), miközben még két perc volt hátra a mérkőzésből. Az egyenlítésért támadhattak, viszont a próbálkozásuk nem talált utat a gyűrűbe, majd Snytsina egy újabb távoli dobásával eldöntötte a mérkőzés kimenetelét.

„Egy nehéz mérkőzés volt, viszont mindenki készen állt a játékra, és mindkét csapat az utolsó percig harcolt. Szinte végig szoros volt az állás, mi pedig éreztük, hogy egy nagyon jó csapat ellen győzhetünk. Az utolsó pillanatig küzdöttünk, de végül nem jött össze a győzelem. A negyven perc alatt megtettük, amit tudtunk” – mondta a mérkőzés után Adrienne Webb.

„Nem sikerült a legjobbunkat játszani, viszont ennek ellenére fel tudtuk venni a harcot egy kiváló csapattal. Büszke vagyok a játékosaimra, de csalódottnak is érzem magam, mert egy kicsit nagyobb szerencsével és koncentrációval nyerhettünk volna. Hagytuk, hogy könnyen nagy különbséget építsenek ki, viszont visszajöttünk a játékba, majd az egyenlítő próbálkozásunk kimaradt, aztán ők hárompontost dobtak, amivel a mérkőzés el is dőlt. Azt gondolom, voltak jó pillanataink, több lepattanónk volt, mint nekik, és ők palánk alatt is nagyon erősek. Ezeket a pillanatok kell még fejlesztenünk és tovább növelnünk az idény további részében. Gratulálok a Hatay BB-nek, megérdemelték a győzelmet, illetve sok szerencsét kívánok a következő Európa-kupa és bajnoki mérkőzéseken. Szombaton nekünk is újabb meccsünk van a Nemzeti Ligában, majd szerdán a Pieštanské Čajky ellen a továbbjutásért fogunk küzdeni” – fogalmazott Zoran Mikes vezetőedző.

Hatay BB-Sepsi-SIC 73–67 (19–20, 24–13, 14–12, 16–22)
Hatay BB: Paris 16, Mitchell 5/3, Ozturk 5/3, Ben Abdelkader 8/6, Mircheva. Cserék: Yavas 10/6, Snytsina 26/9, Deniz 1, Ozaltin, Coklar, Tanacan, Aydin 2. Vezetőedző: Aikaterini Chatzidkai.
Sepsi-SIC: Webb 15/15, Fontaine, Kress 12, Marshall 18/6, Gödri-Părău 2. Cserék: Kilin, Hamilton-Carter 2, Džankić 9/6, Kovács, Neagu, Stoenescu 9/9, Huțanu. Vezetőedző: Zoran Mikes.

A Sepsi-SIC szombaton 19 órától a női kosárlabda Nemzeti Liga 7. fordulójában a Brassói Olimpia vendége lesz a D. P. Colibași Sportcsarnokban, szerdán pedig szintén 19 órától az Európa-kupa csoportkörének utolsó, 6. fordulójában a Pieštanské Čajky látogat a Sepsi Arénába. A szlovákok ellen legalább három ponttal kell győzniük, de emellett a hibátlan Hatay BB csapatának is felül kell múlnia az Energa Torun együttesét.

Kimaradt?