Állásával fizetett az „évszázad szégyenéért” Gian Piero Ventura

Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) hivatalosan bejelentette, hogy menesztette Gian Piero Venturát, a válogatott szövetségi kapitányát, miután a svédek elleni pótselejtezőn nem sikerült kiharcolni a világbajnoki részvételt.

Mint ismert, az olasz válogatott 1958 óta először nem vívta ki a vb-kvalifikációt, miután a pótselejtezőn összesítésben 1–0-ra alulmaradt Svédországgal szemben.

A visszavágó után Gian Piero Ventura szövetségi kapitány nem beszélt az olasz újságírókkal, és „eltűnt” jó egy órára. A Sky úgy tudta, a 69 esztendős edző benyújtotta a szövetségnek a lemondását a súlyos kudarcot követően. Mindenki Ventura lemondását várta, így aztán igencsak megdöbbentek a sajtó képviselői (és a szurkolók), amikor a tréner éjfél körül végre az újságírók elé állt – és nem köszönt le. A szövetség azonban szerdára válságülést hívott össze, amelynek nyomán menesztették Venturát.

„Első napirendi pontként Carlo Tavecchio szövetségi elnök közölte a squadra azzurra irányításával kapcsolatos döntést, miszerint mától nem Gian Piero Ventura a nemzeti csapat szövetségi kapitánya" – olvasható a FIGC közleményében a mai tanácskozásról.

Lehetséges utódjaként az olasz sportsajtóban Carlo Ancelottit, Antonio Contét, Massimiliano Allegrit és Roberto Mancinit is emlegetik.

Számos olasz lap, valamint az ország olimpiai bizottságának elnöke lemondásra szólította fel Tavecchiót, de az FIGC szerdai közleménye szerint ő a posztján marad. Erre Damiano Tommasi, az olasz játékos-szakszervezet vezetője úgy reagált, hogy elhagyta a római találkozó helyszínét. „Az olasz labdarúgás problémái nem oldhatók meg csupán a válogatott edzőjének kirúgásával. Úgy véljük, el kell indítanunk az újjáépítési folyamatot, és ehhez tisztújításra van szükség. Máskülönben továbbra is ugyanazt a minestronét kevergetjük, ami már sokak számára emészthetetlen” – nyilatkozta.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?