Sloane Stephens a US Open női teniszbajnoka

A világrangsor 83. helyén álló amerikai pályafutása első Grand Slam-döntőjében szerepelt. Vasárnap Nadal és Andersson mérkőzik a férfiak fináléjában.

Az amerikai Sloane Stephens meglepően simán legyőzte honfitársát, a 15. helyen kiemelt Madison Keyst a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női döntőjében, szombaton.

Már az első szettben is csak a világranglista 83. helyén álló Stephens tudta elnyerni ellenfele adogatójátékát, és mivel ez 2:2-nél és 5:3-nál is sikerült neki, meglepően simán vezetést szerzett. A második felvonás már teljesen egyoldalú volt, így a találkozó egy óra után véget ért.

Mindkét játékos először jutott Grand Slam-torna döntőjébe. A 24 éves Sloane Stephens remekül szerepel hasonló kiélezett helyzetekben, hiszen eddig négyszer került WTA-torna fináléjába, és mindet megnyerte.

Eddigi legjobb eredménye Grand Slam-tornán a 2013-as ausztrál nyílt bajnokság elődöntője, a US Openen pedig a negyedik fordulóba jutás volt. Idén Melbourne-ben és a Roland Garroson nem indult, Wimbledonban pedig az első fordulóban búcsúzott.

Sérülések, műtétek miatt másfél hónapja még a világranglista 957. helyén állt, de egy torontói, majd cincinnati elődöntővel a US Open előtt már a 83. volt. New Yorkban pedig többek között Dominika Cibulkovát, Anasztaszija Szevasztovát és az elődöntőben Venus Williamset legyőzve jutott be a fináléba.

Korábban volt már a WTA rangsor 11. helyezettje is, hétfőtől nagyot lép előre a 83. helyről: 17. lesz a világranglistán.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?