Kolozsvári kosár Eb: a csoport rangadóját a spanyolok nyerték

A Kolozsváron rendezett kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjának rangadóján az eddig veretlen Spanyolország és Horvátország csapott össze. A szoros, kiegyensúlyozott mérkőzés a címvédő 79-73-as győzelmével zárult.

A két csapat kezdő összeállításában 3-3 NBA-játékos kapott helyet (Marc és Pau Gasol, valamint Ricky Rubio a spanyoloknál, illetve Dario Saric, Bojan Bogdanovic és Dragan Bender a horvát oldalon). A „kinek van több NBA-játékosa” külön versenyt a spanyolok nyerik, mert nekik a kispadon is van három db.

A horvátok hihetetlen rajtot vettek, pontos dobásokkal és kíméletlen védekezéssel kényszerítették arra az első negyed közepén Sergio Scariolo spanyol szövetségi kapitányt, hogy 10-1-es állásnál időt kérjen.

A mérkőzés színvonala egyre jobb lett, a csapatok védekezésben és támadásban is odatették magukat. A negyed vége felé közeledve a spanyolok felzárkózta, sőt a dudaszó előtt a vezetést is átvették. (20-21)

A második negyed elején a spanyolok elmentek egy kicsit, de a horvátok visszakapaszkodtak a meccsbe. A spanyol edző 28-28-nál ismét időt kért.

Hasznosak lehettek Scariolo tanácsai, mert az ibériai csapat egy 8-0-s runnal ellépett, mielőtt a horvátoknak sikerült volna kosarat dobniuk.

Szünetre 38-32-es spanyol vezetésnél vonultak a csapatok,de a horvátok tapadtak, mint a kullancs. Amikor a harmadik negyed második felében 47-45-nél átvették a vezetést, akkor a lelkes, mintegy kétszáz fős horvát tábor felrobbant. A harmadik negyedet a horvátok 22-15-re nyerték, így a végjátékra  54-53-as horvát vezetésnél fordultak a csapatok.

A spanyolok jobban kezdtek, át is vették a vezetést 58-57-re, de alig két perc alatt kigyűlt az öt személyi hibájuk.

Négy perccel a vége előtt 62-62-t mutatott az eredményjelző tábla, majd Sergio Rodriguez percei következtek, aki egy triplával, egy duplával és egy San Emeterinak kiosztott assziszttal 5 pontos különbséget tett csapata és a horvátok közé (63-68).

Pau Gasolnál elszakadt a cérna, amikor egy spanyol támadásnál támadófaultot fújtak ellene, ezért ő és a spanyol pad is kapott egy-egy technikait. Dario saric biztos kézzel értékesítette a nem remélt ajándékot és ezzel csapata visszajött az elúszni tűnő mérkőzésbe (67-68)

Egy perccel a vége előtt a spanyolok támadhattak, Rodriguez távoli tempójára azonnal érkezett Bogdanovic válasza, így az utolsó fél perc előtti time-outnál 69-70 volt az eredmény a spanyolok javára. Ricky Rubio büntetőivel a címvédő előnye három pontosra nőtt. Bogdanovic ismét egy gyors kosárral csökkentette a lemaradást, majd csapata azonnal faulttal küldte a büntetővonalhoz San Emeteriót. A spanyol bajnok keze nem remegett meg. A mérkőzés a következő horvát támadásnál dőlt el, amikor Bogdanovicnak nem sikerült ugyanazt véghezvinnie, mint az elsőző két támadáskor.

A mérkőzés utolsó két pontja Sastre neve mellé kerültek, s a címvédő 79-73-ra legyőzte legereősebb kolozsvári ellenfelét. 

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?