Kolozsvári kosár Eb: a címvédő spanyolok félgőzzel tornyosultak a házigazdák fölé

Egyszerűen nem tudott olyan "alternatív" összeállításban felállni a címvédő spanyol válogatott a házigazda Románia ellen a Kolozsváron rendezett kosárlabda Európa-bajnokság harmadik fordulójában, hogy a csarnokban helyet foglaló 7-8 ezer néző szoros, izgalmas meccset láthasson. Eredmény: 50-91

Satoransky és Bogdanovic után megkapta ellenfélnek a harmadik, sőt negyedik NBA-sztárját is Kuti Nándor, a román válogatott irányítója a Kolozsváron rendezett kosárlabda Európa-bajnokság harmadik játéknapján, ugyanis előbb Ricky Rubióval, majd Sergio Rodriguezzel szemben kellett védekeznie. De kijutott a jóból a román válogatott többi tagjának is, hiszen a címvédők hat olyan játékossal érkeztek a Szamos-parti arénába, akik a tengeren túlon keresik a tejbe aprítani valót.

A Románia-Spanyolország mérkőzésen megdőlt a csarnok eddigi nézőcsúcsa, a 10 ezresre bővített létesítménybe 7-8 ezren is lehettek.

Az összecsapás kezdetén az ibériaiak hanyag eleganciával elmentek 8-2-re, de aztán a román válogatott percei következtek, és amikor Paliciuc suta zsákolásával 11-11-nél egyenlítettek, akkor nagy volt az öröm. Persze csak másodpercekig tartott, mert Oriola kosarával ismét magához vette a vezetést a spanyol csapat.

Furcsa látvány nyújtott az eredményjelző tábla másfél perccel az első negyed vége előtt, hiszen a trikolórok 19-18-ra átvették a vezetést. Bár végül a játékrészt a vendégek nyerték 21-19-re, a románok helytállása több volt, mint tisztességes.

A második negyed elején Popa-Calota jutott két büntetőhöz, de a hazai bajnokságban tőle már megszokott módon kihagyta őket.

A spanyolok nem léptek el az eredményjelző táblán, 15 perc után 25-24 volt az állás.

A szünet előtti perceket megnyomták egy kicsit a spanyolok - a második negyedet 20-8-ra nyerték -  és 41-27-es állásnál mehettek pihenni.

A harmadik negyedben a spanyolok kényelmes játékkal tovább növelték előnyüket, de továbbra is látszott, hogy nem játszanak teljes erőbedobással. Az összecsapás ebben a lapos, tét nélküli mederben folydogált a mindenki által várt végkifejlet felé. (62-33)

Egy perccel a negyed vége előtt 66-33-at mutatott az eredményjelző tábla, az utolsó tíz perc előtt is maradt a felezős állás. (70-35).

Mint írtuk, a nyitó fordulóban a spanyolok 39 ponttal verték Montenegrót, majd 37 ponttal Csehországot. Ezek után felmerült a kérdés, hogy mekkora zakót kapnak a románok. Négy perccel a vége előtt 43-84 volt az állás.

Végül összejött a címvédőknek a rekord-győzelem, 91-50. A kolozsvári közönség azért is búslakodhatott, hogy egyetlen percig sem láthatta játszani a vendégek legnagyobb sztárját, Pau Gasolt.

A vegyes zónában ismét mikrofonvégre kaptuk a román válogatott két magyar játékosát, a nagyváradi Török Rolandot és a sepsiszentgyörgyi Kuti Nándort. 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?