Vb-selejtező - Könnyedén győztek a magyarok a lettek ellen

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este 3-1-re legyőzte a lett csapatot a budapesti Groupama Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában.

A csapatokat csaknem telt ház fogadta annak ellenére, hogy egyik válogatottnak sincs már reális esélye kijutni a 2018-as, oroszországi világbajnokságra. A himnuszok során a magyar szurkolók „A címeres mez szent, küzdj érte mindig!” felirattal üzentek a futballistáknak.

Az első perctől támadólag lépett fel a magyar válogatott, amely már saját térfelén letámadta a vendégeket, akik így alig tudták megtartani a labdát. A hazai fölény hamar góllá érett, Kádár 40. válogatott meccsén megszerezte első gólját, amely a nemzeti együttes idei első találata volt. A vezetés megnyugtatta a magyarokat, akik továbbra is irányították a játékot, de már korántsem futballoztak olyan lendületesen. A félidő derekától azonban ismét az első percekben látott harcosabb és kezdeményezőbb válogatottnak szurkolhatott a közönség. A második gól szintén pontrúgást követően született.

A megnyugtató előny birtokában is gólra törően játszott Bernd Storck szövetségi kapitány együttese, de a vendégek kapusa, illetve a pontatlan befejezések megakadályozták, hogy végérvényesen eldőljön a találkozó, sőt Korhut kapitális hibája miatt a szünet előtt egygólosra csökkent a hazai előny.

A második félidő hatalmas vendég lehetőséggel indult, Gulácsinak kétszer kellett nagyot védenie. Utána viszont ismét a magyarok futballoztak fölényben, de ez most meddőnek bizonyult, helyzetekben egyáltalán nem nyilvánult meg. A harmadik magyar gól ismét pontrúgásból esett: ezúttal azonban Solovjovs csúsztatott saját kapujába. A hátralévő időben a lettek hitehagyottan játszottak, így a magyarok növelhették volna a különbséget, de a végig agilisan és nagy elánnal futballozó Dzsudzsák ziccerét hárította Vanins, így az eredmény már nem változott.

A két gárda eddigi hét meccsén ez volt a hatodik magyar siker. A mostani győzelemmel továbbra is harmadik helyen álló, de a vb-részvételt illetően reménytelen helyzetben lévő magyarok vasárnap az Európa-bajnok portugálokat fogadják a Groupama Arénában. A csoportban az Andorra elleni sikerével százszázalékos teljesítménnyel első Svájcot már biztosan nem érheti utol a magyar válogatott, mely a második portugáloktól nyolc ponttal van lemaradva.

Európai vb-selejtező, B csoport, 7. forduló:

Magyarország-Lettország 3-1 (2-1)

Groupama Aréna, 20 036 néző, v.: Jevgenyij Aranovszkij (ukrán)

Gólszerzők: Kádár (6.), Szalai (26.), Solovjovs (68., öngól), illetve Freimanis (40.)

Sárga lap: Szalai (57.), Nagy (59.), Bese (71.), illetve Kolesovs (55.), Freimanis (57.), Solovjovs (68.), Indrans (89.)

A csoport többi mérkőzésén:

Portugália - Feröer-szigetek 5-1 (2-1)

Gól: C. Ronaldo (3., 29., 65., a másodikat 11-esből), W. Carvalho (58.), Oliveira (85.), illetve Baldvinsson (38.)

Svájc-Andorra 3-0 (1-0)

Gól: Seferovic (43., 63.), Lichtsteiner (67.

A csoport állása:

  • 1. Svájc            7  7  -  -  15- 3  21 pont
  • 2. Portugália       7  6  -  1  27- 4  18
  • 3. Magyarország     7  3  1  3  11- 8  10
  • 4. Feröer-szigetek  7  1  2  4   3-15   5
  • 5. Andorra          7  1  1  5   2-16   4
  • 6. Lettország       7  1  -  6   3-15   3

Kapcsolódók

Kimaradt?