Két góllal verte szlovák ellenfelét a Sportklub

Negyedik felkészülési mérkőzésén kétgólos győzelmet aratott a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a szlovák második vonalban szereplő Nagytapolcsány ellen.

Utóbbi csapatban több ismerős is feltűnt, úgy mint Lubomir Hurtaj, Albin Podstavek, vagy épp Juraj Durco. A Nagytapolcsányi HC pár nappal korábban 7–1-re verte a Ferencvárost, de a Sportklub ellen nem jött össze az újabb sikert.

A kék-fehéreknél próbajátékon szereplő Jakub Ruckay is lehetőséget kapott a mérkőzésen. A 33 esztendős szlovák csatárt Leo Gudas vezetőedző jól ismeri, hiszen a Pöstyénben dolgozott már vele.

A 4–2 arányban megnyert mérkőzésről Hozó Levente másodedző fejtette ki a véleményét:

„Egy újabb hajtós, pörgős meccsen vagyunk túl, amelyen egy velünk körülbelül azonos szintű csapatot sikerült legyőznünk, és ennek kifejezetten örvendünk. Az első két harmadban úgy érzem uraltuk a játékot, annak ellenére, hogy 3–0-ról állt fel a hazai csapat 3–2-re. Az utolsó játékrészben sok kiállítást szedtünk össze és itt nagyon kellett Onodi részéről a jó kapusteljesítmény. Kezdenek összeállni a sorok is, hogy miként játszanánk. A támadásépítésekkel is elégedettek vagyunk, ám a csapat védekezésén van még mit csiszolni. A hibák kijavítására van még közel egy hónapunk” – fogalmazott Hozó Levente.

Felkészülési mérkőzés

Nagytapolcsányi HC–Csíkszeredai Sportklub 2–4 (0–1, 2–2, 0–1)
A csíki gólszerzők: Radim Valchar 2, Stanislav Hudec, Salló Alpár.

Kapcsolódók

Kimaradt?