Amerikai irányítóval erősít a Kolozsvári U-BT

Gyors, jól védekezik és tapasztalt – így jellemezte Mihail Silvășan vezetőedző Giordan Watsont, a Kolozsvári U-BT legújabb játékosát.

Az amerikai kosárlabdázó 1985. október 24-én született Detroitban, 178 centiméter magas, 85 kilós és irányítóposzton szerepel. Európában először a német másodosztályú Giants Nördlingen foglalkoztatta, majd az izlandi és a finn bajnokságban is kipróbálta magát.

​Watsonnak ismerős a román bajnokság, hiszen a 2013–2015-ös időszakban az Energia Rovinari-nál pattogtatott, az EuroChallenge sorozatban négyes döntőt játszott a Gorj megyei alakulattal. Később a török Usaf Sportif szerződtette, legutóbb pedig a francia Le Mans Sarthe Basket légiósa volt.

„Giordan Watson az új irányítónk. Ő egy nagyon gyors kosárlabdázó, jól védekezik, remélem odateszi a csontot és a segítségével jó eredményeket érhetünk el az európai kupában. Tapasztalt kosaras, aki az elmúlt két idényben magas szinten játszott. Üdvözüljük a csapatban” – nyilatkozta a Kolozsvári U-BT honlapjának Mihai Silvășan.

A román bajnok, kupa- és szuperkupagyőztes egyesület korábban megszerezte a centerként bevethető, az Egyesült Államokban edződött Alexandru Olah játékjogát is. Rossz hír azonban a rajongóknak, hogy Vlad Moldoveanu mindössze egy év után távozik az U-tól, a román válogatott kosárlabdázó európai topligában folytatja pályafutását – közölte a klub. Moldoveanu helyét a horvát Željko Šakić veszi át.

Kapcsolódók

Kimaradt?