Visszavonul Balzsay Károly volt profi bokszbajnok

 

„Az Universummal nem jöttek össze a dolgok. Abbahagyom az ökölvívást. Fantasztikus húsz évet töltöttem el a sportágban, még akkor is, ha elég viharos volt a karrierem" – jelentette be hétfőn hivatalosan is visszavonulását a 34 éves Balzsay Károly, aki középsúlyban a Bokszvilágszervezetnél (WBO) és a Bokszvilágszövetségnél (WBA) is volt világbajnok.Balzsay Karoly2.jpg.ashx

Utóbbi övet védte meg a kazah-német Dimitri Sartison ellen tavaly áprilisban, de azóta különböző okok miatt nem tudott ringbe lépni. Ebben az is közrejátszott, hogy időközben csődbe ment német klubja, az Universum.

„Az utóbbi időben többször megfordultam a Központi Sportiskola (KSI) edzőtermeiben. Apunak segítek (id. Balzsay Károly, a KSI szakosztályvezetője – a szerk.), mert érdekel az edzői szakma. A sportmenedzseri diplomám mellé jelenleg az edzői tanfolyamot végzem – mondta a jövővel kapcsolatban Balzsay, aki nem fog elszakadni a sportágtól. – Az EchoTV-nél egy szabadidő- és tömegsportról szóló műsort vezetek. A társaságot olyan baráti közösség alkotja, amely fiatal élsportolókat, vagy pályafutásukat nem rég befejező élsportolókat tömörít”.

Balzsay Károly amatőrként háromszor volt korosztályos magyar bajnok, míg a felnőttek között hétszer nyert bajnoki aranyat. Juniorként is és felnőttként is Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. A profik között – nagyközépsúlyban – birtokolta a Bokszvilágszervezetet (WBO) interkontinentális övét. Két olimpián képviselte Magyarországot, kétszer szerzett profi világbajnoki címet súlycsoportjában. A profik között 2009-ben az orosz Gyenisz Inkint győzte le a WBO világbajnoki címmeccsen (ezt az övet egyszer védte meg), később a Bokszvilágszövetségnél (WBA) lett világbajnok. 2011-ben Donyeckben, az ukrán Sztaniszlav Kasztanovot múlta felül, ezt a címét egyszer védte meg 2012 áprilisában.

Balzsay a visszatérés lehetőségét kategorikusan kizárta.

Kimaradt?