Leváltották László Csabát a felvidéki labdarúgóklubnál

Véget ért László Csaba dunaszerdahelyi küldetése, a székelyudvarhelyi származású labdarúgóedző szerződését nem hosszabbítják meg a DAC-nál – közölte pénteken a szlovák élvonalban szereplő egyesület.

A székelyföldi trénert tavaly októberben nevezték ki a dunaszerdahelyi csapat élére. László Csaba irányítása alatt a DAC 22 mérkőzésen 11 győzelmet, hét döntetlent és négy vereséget jegyzett, a 12 csapatos Fortuna Ligában hetedik lett a csapat (László Csaba érkezésekor még csak a 11. helyen állt a DAC).

​A DAC honlapján Világi Oszkár, a klub tulajdonosa köszönt el az edzőtől.

„Szeretnénk kifejezni őszinte köszönetünket Csabának a klubban elvégzett munkájáért. Utólag is jó döntésként értékeljük, hogy Csabára bíztuk az A–csapat vezetését, és úgy gondoljuk, hogy teljesítette a feladatot, mellyel a klubunkba érkezett. Csabának sok sikert kívánunk, és biztosak vagyunk abban, hogy a következő tevékenységében is sikeres lesz. Klubunk folyamatosan fejlődik, és ez a jövőben is folytatódni fog az új edző kinevezésével, aki osztja az értékeinket és filozófiánkat, és segíteni fog nekünk előbbre vinni a DAC-ot” – mondta Világi Oszkár.

A klub megjegyezte, hogy az új vezetőedző személyéről az elkövetkező napokban nyilatkoznak. Sajtóhírek szerint a magyar bajnok Budapest Honvédtól távozó Marco Rossi lesz László Csaba utódja a DAC-nál.

Kapcsolódók

Kimaradt?