Egy győzelem választja el ötödik bajnoki címétől a Kolozsvári U-BT-t

Egy győzelem választja el fennállása 5. bajnoki címétől a Kolozsvári U férfi kosárlabdacsapatát, amely a Bukaresti Steaua elleni finálé első két, hazai pályán megrendezett mérkőzését megnyerve 2-0-s előnyt szerzett a három győzelemig tartó párharcban. Pénteken 87-85-re, vasárnap pedig 84-80-ra verték meg Török Roliék a Steauát.

Mivel az első helyen zárta a bajnokság alapszakaszát, a Kolozsvári U pályaelőnnyel vágott neki a play-offnak. A negyeddöntőben lemosra a pályáról a Craiovai CSMS-t, majd döntővel felérő párharcban gyűrte le 3-2-re a címvédő Nagyváradi CSM-t. A döntőben azt a Steuát fogadta, amely a rájátszás előtt edzőt cserélt, a finn Jukka Toijala pedig új lendületet vitt a fővárosi csapatba.

A Horia Demian sportcsarnok kicsinek bizonyult a döntő mindkét mérkőzésén, a szurkolók valószínűleg megtöltötték volna a 7300 férőhelyen új multifunkcionális sportcsarnokot is, ha azt az ősszel Kolozsváron megrendezésre kerülő kosárlabda Európa-bajnokság miatt épp nem most bővítenék 10 ezer férőhelyesre.

Pénteken az U kezdte jobban a mérkőzést, a rendkívül agresszíven védekező a fővárosiak pajzsát rendre Ousmane Barro törte át, akit hasznos labdákkal talált meg Filip Adamovics. A szenegáli center munkájára nagy szükség is volt, ugyanis a periméteren kívüli, távoli dobások rendre nem mentek be, a dobószázalékok messze elmaradtak a szezonban megszokott szinttől. Nagyszünetre 47-38-nál vonulnak a csapatok.

A harmadik negyed végén az a Cătălin Baciu lépett színre, aki tavalyig még az U mezében pattogtatta a labdát. Az óriás center egy percen belül szerzett 5 pontjával látótávolságon belülre (61-58) hozta csapatát. Az utolsó játékrész elején a Steaua még át is vette a vezetést, ám ekkor végre láttatta magát a legjobb romá kosarasnak tartott Vlad Moldoveanu is, aki megnyugtatónak tűnő 78-71-es vezetéshez juttatta az U-t. Nicola Malesevic két 3 pontossal visszahozta a Steauát a mérkőzésbe, de a végjátékban a büntetővonalhoz küldött U-sok keze nem remegett meg.Végeredmény: 87-85. 

A vasárnap esti mérkőzésen megjelent egy 200 fős Steaua-galeri is, amely előzőleg összetűzésbe keveredett a Sétatéren a hazai ultrákkal. Ez a rivalizálás sajnos tátelepedett az eseményre, a két tábor nyomdafestéket nem tűrő hangnemben gyalázta egymást.

A pályán is heves harcoknak voltunk szemtanúi, az első percekben a bakák egyszerűen nem engedték dobásig jutni az egyetemistákat, inkább vállalták a személyi hibákat. Ez a játékstílus meg is zavarta az U-sokat, akik 3-12-es hátrányról kapasztodtak vissza a meccsbe. Ehhez az is kellett, hogy a Steaua irányítója, Mo Curry és belállósa, Cătălin Baciu 3-3 személyi hiba miatt a kispadra kerüljön. Nagyszünetre 37-34-es állásnál vonultak a csapatok.

A második félidőben sem változtatott játékstílusán a vendégcsapat, az agresszív védekezés viszont kettős hátulütővel is járt: egyfelől a mérkőzés végéig négy játékosuk is kipontozódott, másfelől pedig az U-sok, közülük is kiemeltek Vlad Moldoveanu (18-ból 18-szor volt eredményes) nagyon sok büntetőt dobtak.

A mérkőzés utolsó pillanatai:       

És a „visszafogott” ünneplés.

Férfi kosárlabda, bajnoki döntő

  • Kolozsvári U–Bukaresti Steaua 87-85
  • Kolozsvári U–Bukaresti Steaua 84-80

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?