Bocsánatkérő üzenettel jelentkezett Ilie Năstase

Ilie Năstase hivatalos Facebook-oldalán bocsánatkérő üzenet jelent meg pénteken. Ez alapján a 70 éves egykori teniszjátékos sajnálja, ami a Románia–Nagy Britannia Fed Kupa-párharc előtt és közben történt.

„Tudom, hogy igazából nincs mentség arra, amit mondtam – sem a mérkőzések okozta feszültség, sem a nonkonformista magatartásom, sem az, hogy a helyzetet túlreagálták. Az életemet viszont továbbra is a tenisznek és a rajongóknak szentelem, és arra kérem önöket, amennyiben lehetséges, legyenek elnézőek velem szemben” – írta Năstase, aki egy sajtótájékoztatón rasszista megjegyzéssel vette célba Serena Williams-et. Később a brit Fed Kupa-csapat kapitányát „kóstolgatta”, de botrányosan viselkedett Sorana Cîrstea és Johanna Konta mérkőzése alatt is. (Részletek ITT és ITT).

„Nehéz napokon vagyok túl. A Fed Kupa-meccsen elhangzott kommentárjaim jogosan keltettek felháborodást a nagyközönség, a sajtó, és ami a legsajnálatosabb, a fehér sportot űzők körében. Nem szeretném megvédeni a szavaimat, de biztosíthatok mindenkinek, hogy a megnyilvánulásom mögött az állt, hogy megvédjem a román csapat és a román tenisz érdekeit…” – magyarázta Năstase.

A korábbi világelső teniszező szerint a sajtó felfújta a sajtótájékoztatón elhangzott mondatot. Năstase Serena Williams leendő gyermékenek a bőrszínével élcelődött, de a tejcsokis hasonlatát nem díjazta az amerikai klasszis. Năstase most azzal igyekezett oldani a feszültséget, hogy minden idők legjobb női játékosának nevezte Serenát, akit állítása szerint rendkívüli módon tisztel. „A sajtótájékoztatón arról kérdeztek, mi a véleményem a hírről, hogy Serena várandós. Én akkor hallottam erről először, a reakcióm spontán volt” – fejtette ki Ilie Năstase.

Kapcsolódók

Kimaradt?