Európa Liga: nehezen, de négy közé jutott a United

Mindegyik párharcot egy gól döntötte el az UEFA Európa Liga negyeddöntőjében, a péntek éjjelbe átnyúló meccseken a Manchester United, az Ajax Amsterdam, valamint az Olimpique Lyon harcolta ki a továbbjutást, ugyanez valamivel korábban a Celta Vigónak sikerült.

Egyedül a Genk–Celta Vigo találkozón nem kellett túlórázniuk a csapatoknak, a hazai pályán 3–2 arányban diadalmaskodó spanyol csapat kihúzta döntetlennel a belgiumi visszavágót, így bejutott az elődöntőbe.

Az Európa Liga legnagyobb esélyesének tartott Manchester United igencsak megszenvedett az Anderlecht ellen. Alexandru Chipciu és Nicolae Stanciu csapata az 1–1-es első mérkőzés után az Old Traffordon is felvette a versenyt José Mourinho alakulatával. A United korán, már a 10. percben előnyhöz jutott Mkhitaryan góljával, de Hanni még a szünet előtt egyenlített. Gólnélküli második félidő után a hosszabbításban Rashford volt a brit klub nyerőembere.

A Schalke 04 rendezte a sorait azt követően, hogy Amszterdamban simán kikapott az Ajaxtól. A „királykékek” a rendes játékidőben ledolgozták az odavágón összeszedett hátrányt, ráadásul a félórás hosszabbítást emberelőnyben kezdték, miután Veltmant, az Ajax hátvédjét kiállította a játékvezető. A 101. percben Caligiuri góljával a németek álltak továbbjutásra, de nem sokáig: tíz perccel később Viergever szerencsés találattal válaszolt, majd az utolsó pillanatokban Younes eldöntötte a kérdést.

A Besiktas JK–Olimpique Lyonnais visszavágón bő 120 percnyi játék sem volt elég a a továbbjutó tisztázásához. A meccsvégi büntetőpárbajt végül a franciák bírták jobban idegekkel, a nyolcadik sorozatban Gonalons lőtte tovább a csapatát.

UEFA Európa Liga, negyeddöntő, visszavágók

Manchester United–Anderlecht 2–1, hosszabbítás után (1–1, 0–0, 0–0, 0–1)
gólok: Mkhitaryan (10.), Rashford (107.), illetve Hanni (32.)
Továbbjutott a Manchester United 3–2-es össszesítéssel

Genk–Celta Vigo 1–1 (0–0)
gólok: Trossard (67.), illetve Sisto (63.)
Továbbjutott a Celta Vigo 4–3-as összesítéssel

Schalke 04–Ajax Amsterdam 3–2, hosszabbítás után (0–0, 0–2, 1–0, 0–2)
gólok: Goretzka (53.), Burgstaller (56.), Caligiuri (101.), illetve Viergever (111.), Younes (120.)
Továbbjutott az Ajax Amsterdam 4–3-as összesítéssel

Besiktas JK–Olympique Lyonnais 2–1, hosszabbítás után (1–1, 1–0, 0–0, 0–0)
gólok: Talisca (27., 58.), illetve Lacazette (34.)
Továbbjutott a Lyon, büntetőkkel, 7–6-os összesítéssel

Kapcsolódók

Kimaradt?