Román-dán vb-selejtező: elkeltek a jegyek

Nagy érdeklődés övezi a március 26-án esedékes Románia–Dánia labdarúgó-mérkőzést a 2018-as világbajnokság európai selejtezőjének ötödik fordulójából.

A kolozsvári selejtezőmeccsre csütörtök délután már csak 32 jegy volt eladó, a sétatéri arénában minden bizonnyal telt ház előtt rendezik meg az összecsapást.

​A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) szerdán kezdte értékesíteni a belépőket, a legolcsóbb jegy 35, míg a legdrágább 500 lejbe került. A mérkőzés napján a szervezők 19 óra 15 perckor nyitják meg az aréna kapuit.

A román válogatott négy mérkőzéséből mindössze egyet tudott megnyerni az E-jelű csoportban.

Cristoph Daum csapata legutóbb simán kikapott a lengyelektől Bukarestben, azt megelőzően Kazahsztánban döntetlent, Örményországban pedig ötgólos sikert jegyzett a válogatott.

A selejtező első körében szintén Kolozsváron játszottak a „trikolórok”, akkor Montenegróval kellett osztozni a pontokon.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?