Női kézilabda-Eb: elúszott az elődöntő a román válogatott számára

Elbukta utolsó középdöntős mérkőzését, így nem jutott be a svédországi kézilabda-Európa-bajnokság eldődöntőjébe a román női válogatott. A szerda esti mérkőzésen a dánok kőkemény védkezése kiváló kapusteljesítménnyel, illetve hatékony támadójátékkal párosult.

A két csapat hasonlóan teljesített a kontinenstornán, a románok mindössze egy ponttal szereztek többet a sorsdöntő találkozó előtt a dánoknál. Utóbbiak azonban sokkal agresszívabban játszottak a Helsingborg Arénában rendezett találokozón. Az északiaknak sikerült megállítaniuk a román csapat vezérét, Cristina Neagu csak háromszor tudta bevenni a szenzációsan teljesítő Sandra Toft kapuját. A Larvik HK gólvédője nagyszerűen olvasta a játékot, a kritikus pillanatokban a helyén volt.

Bár a román csapat többször is emberelőnybe került, Geiger Melindáék nem igazán tudtak élni a lehetőséggel. Ezzel együtt volt esély a feltámadásra, a 47. percben Denisa Dedu hetest fogott 19–13-as dán vezetésnél. Cristina Laslo és Cristina Neagu gyorsan faragott a hátrányból, de ezt követően ismét megtorpantak a lányok, a másik kapunál pedig Mette Tranborg eldöntötte a továbbjutást. Egyébként a piros-fehérek legeredményesebb játékosa, Anne Mette Hansen kilenc gólt szerzett.

„Nem csináltak semmi különlegeset, két emberrel vertek meg, a kapusuk és a balátlövőjük remekelt. Nagyon sok frusztráció felgyűlt bennük, miután tavaly kétszer is megvertük őket a saját otthonukban. Ilyen a sport, nincs mit tennünk, el kell ismerni, hogy ma ők voltak a jobbak” – értékelt a vesztes meccs után Cristina Neagu.

Costică Buceschi másodedző az egyéni hibákra hívta fel a figyelmet nyilatkozatában: „Az akarással nem volt gond, de csak ennyire futotta az erőnkből. Az egymás elleni páharcokban nem tudtuk felvenni a versenyt, ráadásul több tiszta helyezet is kimaradt, ami miatt görcsölni kezdtünk. Nagyon szerettünk volna kiharcolni a továbbjutást, viszont a jó oldalát kell nézni ennek az Európa-bajnokságnak.”

A román válogatott korábban csak a norvégoktól szenvedett vereséget Svédországban, a folytatásban pedig az ötödik helyért játszhat, az ellenfél várhatóan Németország lesz.

Női kézilabda-Európa-bajnokság,
II-es középdöntős csoport, 3. forduló

Dánia–Románia 21:17 (12:10)

Kapcsolódók

Kimaradt?