Nem hozott sikert az olimpiai bronzcsata visszavágója

Nagyarányú vereséget szenvedett a magyar férfi kézilabda-válogatott a horvátok elleni csoportmeccsen. Keserű szájízzel jöhetett le a pályáról a meccs után Mocsai Lajos csapata, ugyanis 30-21-re kikapott olimpiai bronzérmes ellenfelétől.mikler

1-1-nél volt utoljára döntetlen

Rossz előjellel indult a mérkőzés a magyar csapat számára: Mirko Alilovic már az első percben kivédte klubtársa, Császár Gábor büntetőjét. A magyar csapat vesszőfutása tehát már nagyon korán megkezdődött, ezután már csak futottak az eredmény után (1-1-es állásnál volt utoljára döntetlen), a horvátok kíméletlenül kihasználtak minden kis hibát védekezésben és támadásban egyaránt, fokozatosan növelve előnyüket. Nem sokáig tudta tartani a lépést a kék-fehér mezes csapattal a magyar válogatott. Az első negyedóra végére már négygólos előnybe kerültek a horvátok – ekkor kért időt Mocsai Lajos szövetségi kapitány, rendezni kívánván a sorokat, ám az időkérés sem hozott eredményesebb játékot. nagylacNagy Kornél és Zubai Szabolcs találataival még ugyan kozmetikáztak az eredményen, és Nagy László is többször betalált, ám négy-öt gólnál nem tudtak jobban felzárkózni a Mocsai-fiúk, annak ellenére, hogy Mikler is fogott néhány labdát a magyar kapuban.

Magasabb fokozatra kapcsolt az ellenfél

A második félidő sem hozott sok újdonságot, sőt a horvátok nagyobb fokozatra kapcsoltak, és mire a magyar csapat először betalált a félidő ötödik percében, már 19-12 volt az eredmény. A tizedik perc környékére úgy tűnt, felzárkózhat a magyar csapat, visszahozták a félidei ötgólos különbséget, de újabb horvát-rohamoknak köszönhetően a játékrész felére véglegesen eldőlt, hogy ki nyeri a csoportrangadót.

Ennek megfelelően lehetőséget kaptak mindkét csapatban a cserejátékosok, Mocsai Lajos is beküldte azokat az embereket, akik addig nem létek pályára. Határozottan úgy tűnt, hogy félidő végére csak a beállós Szöllősi Szabolcs tudott gólt lőni a horvátoknak: ő szerezte a magyar csapat utolsó négy gólját. szollosiTatai Péter az utolsó másodpercekbeli védésével megakadályozta a tízgólos vereséget, így „csak” kilenccel kapott ki a magyar csapat.

A horvátoknak a jó védekezésük rengeteg magyar hibát eredményezett, amelyeket  indításgólokkal büntettek: ebben a műfajban főleg Ivan Cupic szélső jeleskedett, aki nyolc találatot szerzett egész mérkőzés alatt, jelentős részét lerohanásokból. A magyar védelem Marko Kopljar és Duvnjak hatástalanítását sem tudta megoldani, az átlövő illetve az irányító rendre megtalálta a rést a védelemben, ahonnan gólokat lehetett szerezni.huszar640

Veszprém-szurkolóknak jó hír, bár az esti meccsen a magyar szurkolók nem örülhettek maradéktalanul Mirko Alilovics remek játékának, aki az első félidőben két hetest is hárított, és egész mérkőzés alatt kiváló formában védett, nagyszámban fogta a magyar labdákat (persze, ilyen védőfal mellett lényegesen könnyebb dolga volt).

Kevés pozitívum mondható el magyar szempontból a meccsről, mindenestre kellemes meglepetés volt Szöllősi Szabolcs játéka, aki fiatal kora ellenére Nagy László mellett a csapat legeredményesebbje volt öt góljával.

Két győzelmével és ezzel a vereséggel  harmadik helyen áll csoportjában a magyar csapat, akiknek a következő mérkőzése sem sorolható a könnyű kategóriába: csütörtökön 20:00-tól a spanyolok elleni találkozó következik, akik vezetik a csoportot (és negyven góllal verték a tegnapi meccsen Ausztráliát). A továbbjutás a verség ellenére megvan, a csoport további meccsei döntenek arról, hogy hányadik helyen.

AZ ÁLLÁS
  1. Spanyolország 3 3 107–49 +58  6  
  2. Horvátország 3 3 97–54 +43  6  
  3. MAGYARORSZÁG 3 2 1 96–66 +30  4  
  4. Egyiptom 3 1 2 71–85 –14  1  
  5. Algéria 3 1 2 58–82 –24  1  
  6. Ausztrália 3 3 37–130 –93  0  

 

FÉRFI KÉZILABDA-VB CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ             

A-CSOPORT (Granollers)       

  • Tunézia–Montenegró 27–25 (11–11)
  • Németország–Argentína 31–27 (17–13)
  • Franciaország–Brazília 27–22 (13–5)

B-CSOPORT (Sevilla)             

  • Katar–Oroszország 22–29 (13–16)
  • Macedónia–Izland 19–23 (10–10)
  • Dánia–Chile 43–24 (17–13)

C-CSOPORT (Zaragoza)         

  • Dél-Korea–Fehéroroszország 20–26 (10–12)
  • Szerbia–Szaúd-Arábia 30–20 (12–10)
  • Szlovénia–Lengyelország 26–24 (11–14)

D-CSOPORT (Madrid)           

  • Algéria–Egyiptom 24–24 (12–16)
  • Spanyolország–Ausztrália 51–11 (24–6)
  • Magyarország–Horvátország 21-30

 

Kimaradt?