Barcelonába hivatalos a román férfi kézilabda-válogatott

A következő hónapokban a világbajnoki ezüstérmes katari, valamint az Európa-bajnok német válogatottal is megmérkőzik Románia férfi nemzeti csapata – jelezte Alexandru Dedu, a kézilabda-szövetség elnöke.

December 18–23. között a katalán Xavier Pascual által felkészített román válogatott a tervek szerint Barcelonában edzőtbározik. A kézilabdázók itt játszanak felkészülási meccset azokkal a katariakkal, akiket egy másik Spanyolországban született edző, Valero Rivera Lopez készít fel.

Az új év első napjaiban a válogatott tagjai Németországban utaznak, majd a krefeldi találkozó után a svájci Yellow Cup elnevezésű torna következik, a házigazdák a románok mellett a szlovákoknak és a braziloknak küldtek meghívót.

Amint arról beszámoltunk, a román válogatott kiváló eredményekkel kezdte a 2018-as Európa-bajnokság selejtezőjét. Két forduló után Xavier Pascual legénysége hat ponttal áll, miután a fehéroroszokat idegenben, a lengyeleket pedig a kolozsvári sportcsarnokban sikerült felülmúlni.

Kapcsolódók

Kimaradt?