Bevették Bukarestet a győri lányok

Harmadik mérkőzését is megnyerte a Győri ETO a női kézilabda Bajnokok Ligájában: a magyar csapat pénteken a címvédő CSM București otthonából hozta el a két pontot.

A pénteki mérkőzést jól kezdte a magyar csapat, az első félidő közepéig többször vezetett egy-egy góllal, sőt a 16. percben kettővel is. Ekkor azonban a nagyobb sebességre kapcsoló hazai együttes emberelőnybe került, majd sorozatban lőtte góljait.

Ambros Martín a 20. percben időt kért, mert az ETO 5-7-ről egymás után négy gólt kapott. Ez sem segített azonban, határozottan zárt a bukaresti védelem, miközben a Győr támadásban pontatlan volt, ráadásul többször is emberhátrányba került. A különbség a 26. percre négyre nőtt (12:8), ami egy-egy újabb góllal a szünetig meg is maradt.

A második félidő hazai találattal indult, de Eduarda Amorim pontos lövéseivel lendületbe hozta csapatát, amely előbb közelebb zárkózott, majd a 40. perc végén egyenlített (16:16). Sőt, nem sokkal később 6-7-es állás után visszavette a vezetést. Több gólváltást követően hamarosan kettőre, majd háromra nőtt a különbség a győriek javára, ami a végéig meg is maradt.

A második játékrészben sokkal lendületesebben kézilabdázott a győri csapat, védekezésben és támadásban is nagyon jó teljesítményt nyújtott, ennek köszönhető, hogy ezt a harminc percet 18:11-re megnyerte.

Kiss Éva remekelt a kapuban, Bódi Bernadett hat, Amorim és Heidi Löke öt-öt góllal vette ki a részét a sikerből. A játékosok pár perccel a mérkőzés vége után a magyar szurkolók szektorában köszönték meg a buzdítást.

Női kézilabda Bajnokok Ligája

  • CSM Bucuresti–Győri Audi ETO KC 24:27 (13:9)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?