Kiütéses győzelemmel kezdte ázsiai túráját a román válogatott

A vártnál jóval lazább győzelmet aratott a román labdarúgó-válogatott a vb-selejtező második fordulójának szombati játéknapján. Cristoph Daum csapata egy kiállításnak köszönhetően már az első percekben kiváló helyzetbe került Jerevánban, a teljesen összeomlott házigazdák egymás után kapták a gólokat, a vége 0–5 lett.

Egy nappal a mérkőzést megelőzően a román válogatott szövetségi kapitánya türelemre intette a szurkolókat. Cristoph Daum azt mondta, Örményországban bármi megtörténhet, a „bundestrainer” ugyanakkor hiányolta, hogy a montenegróiak ellen nem volt szerencséjük.

Szombat este már nem érkezhetett panasz az égiekre, a román válogatott offenzíven kezdett az örmény fővárosban, és Gor Malakyan tizenhatoson belüli kezezésével hatalmas előnybe került. Vlagyiszlav Bezborodov, a vb-selejtező orosz játékvezetője piros lapot mutatott fel a középpályásnak, egyúttal tizenegyest ítélt. Mindez a harmadik percben történt.

A labdához természetesen Bogdan Stancu, a román válogatott tizenegyes-specialistáj állt. A török szuperligában játszó csatár magabiztosan értékesítette a lehetőséget, s miközben az örményeket sokkolta a kettős csapás, a román labdarúgók magagukhoz ragadták a kezdeményezést. Tizenkét perc alatt jóformán el is dőlt a meccs: előbb Adrian Popa, majd a debütáns Răzvan Marin is bevette az örmény kaput.

A második és a harmadik gólnál Stanciu volt az előkészítő, de hamarosan az Anderlecht légiósa is bekerült a gólszerzők közé. A 29. percben Stancu szerezett labdát egy óriási védelmi hiba után, Stanciuhoz passzolt, aki kapásból bombázott kapura és a keresztléc segítségével megszületett a negyedik román gól.

Az örmények kínlódását jól jelzi, hogy először a 40. percben lőttek kapura, David Manoyan távoli próbálkozását viszont könnyedén hatástalanította Tătărușanu. A félidő előtt még Aras Özbiliz és a honosított csapatkapitány, Marcos Pizzelli hozott össze egy veszélyesebb támadást – az eredmény változatlan maradt.

A rendkívül egyoldalú mérkőzésen csodának kellett volna történnie ahhoz, hogy az emberhátrányban szereplő csapat talpra álljon. A második félidőre is a románok jöttek ki határozottabban, a vállalkozó kedvű Răzvan Marin pedig a kapufát találta el. Chipciu ziccerét már nem úszta meg Arsen Beglaryan, a brăilai szélső a kirobbanó kapus lábai között gurította be az ötödiket. Ezt követően az örményeknek is volt egy-két lehetőségük, majd a végjátékban ismét Cristoph Daum együttese vezetett több támadást, de több gól már nem született.

A román válogatott ázsiai túrája kedden Kazahsztánban folytatódik. A kazahok kiváló eredménnyel nyitották a sorozatot, hiszen hazai pályán döntetlent értek el a lengyelekkel szemben, szombat este viszont ők is „baleseteztek” Montengróban. Sztevan Joveticsék nem akartak lemaradni a románoktól, így ők is 5–0-ra győztek.

Labdarúgó vb-selejtező, E-csoport

  • Örményország–Románia 0–5 (0–4)
  • gól: Stancu (5., büntetőből), Popa (10.), Marin (12.), Stanciu (29.), Chipciu (60.)
  • kiállítva: Malakyan (3.)
     
  • Hazaiak: Arsen Beglaryan – Levon Hayrapetyan, Gael Andonian (Tarek Voskanyan, 39.), Varazdat Haroyan, Hrayr Mokyan – Gor Malakyan, Artak Grigoryan – David Manoyan, Marcos Pizzelli – Aras Özbiliz (Kamo Hovhannisyan 64.) – Vardan Pogosyan (Karen Muradyan 33.).
     
  • Vendégek: Ciprian Tătărușanu – Romario Benzar, Dragoș Grigore, Cristian Săpunaru, Iasmin Latovlevici – Ovidiu Hoban, Răzvan Marin – Alexandru Chipciu (Dorin Rotariu 67.), Nicolae Stanciu (Bicfalvi Erik 82.), Adrian Popa, Bogdan Stancu (Claudiu Keserü 57.).

Kapcsolódók

Kimaradt?