Új kihívásra vágyott a Győri ETO spanyol mestere

Ha már játékosként nem lehetett olimpiai résztvevő, edzőként szeretne kijutni az ötkarikás játékokra. Ambros Martín, a Győri ETO KC spanyol mestere nyílt levélben adott magyarázatot a magyar szurkolóknak arra, hogy miért vállalta el a román szövetség felkérését.

Mint arról korábban beszámoltunk, a spanyol sikeredző ezentúl egy személyben lesz a győri klub, illetve a román női válogatott szakvezetője.Ambros Martín ismételten leszögezte, a 2014-es magyar-horvát Európa-bajnokságon éledt fel benne újra az a szakmai vágy, hogy nemzeti együttest irányítson. Meglátása szerint képes lesz mindkét fronton megfelelni az elvárásoknak:

„Meggyőződésem, hogy a klubnál lévő feladataim maximális ellátása mellett elég energiám marad egy szövetségi kapitányi pozíció betöltésére. Ezt be is bizonyítottam, amikor idén tavasszal ideiglenes jelleggel Elek Gáborral közösen elvállaltuk a magyar válogatott irányítását” – írja levelében Ambros Martín, aki úgy fogalmaz, a román szövetség kérését nem tudta visszautasítani.

Az edző tisztában van a magyar és a román nemzet közti ellenséges viszonnyal, de hitvallása szerint a sport összekapcsolja az embereket:

„Higgyék el nagyon sajnálom, ha Önöket bántja a szövetségi kapitányi szerepvállalásom, de nem volt szándékomban senkit se megbántani. Természetesen volt tudomásom arról, hogy nem felhőtlen a viszony a két nemzet között, de a sport szellemében én egy új feladatot és a kihívást láttam a megbízatásban. Mindig is úgy gondoltam, hogy a sport révén egyesíteni lehet és kell is az embereket, nem pedig szétválasztani, megosztani Őket” – olvasható a győri egyesület honlapján közzétett nyílt levélben.

Ambros Martínt szerdán be is mutatták a Román Kézilabda Szövetség (FRH) bukaresti székhelyén. Alexandru Dedu, a FRH elnöke megköszönte a magyar klubnak, hogy megértette az edző óhaját, és nem akadályozta meg romániai munkavállalását. Dedu szerint az új szövetségi kapitány legfőbb feladata egy ütőképes csapat összeállítása a 2020-as tokiói olimpiára – közölte az MTI.

Kapcsolódók

Kimaradt?