Szabó Kati a Sportolimpián: újrakezdeném, és még jobban teljesítenék

A múlt összemosódott a jelennel, az olimpia pedig a paralimpiával keveredett azon a több szálon futó beszélgetésen, amelyet a sportriporter Kádár Zoltán moderált az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia szerdai nyitógálájának végén. Szabó Katin kívül Trandafir Norbertet, Miklós Andreát és a riói olimpián riporteri feladatokat ellátó Szép Zoltánt hallgathatták meg az érdeklődők.

Kádár Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa néhány órával a kolozsvári beszélgetés előtt még repülőn ült, de a hosszú utazás ellenére a brazíliai paralimpia egyetlen erdélyi magyar tudósítója kicsit sem tűnt fáradtnak. Kérésére a szervezők bejátszottak egy videót arról az egyiptomi sportolóról, aki mindkét karját elvesztette, így szája segítségével asztaliteniszezik.

Kádár fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a romániai parasport központja éppen Kolozsváron található, szerinte tiszteltre méltó a bizottságot vezető skót hölgy, Sally Lamont munkája. A sportriporter kifejtette, Romániának továbbra is Novák Ede az egyetlen paralimpiai bajnoka, az idei rendezvényen ugyanakkor egy bronzérmet szerzett a küldöttség a látássérült cselgáncsozó, Alex Bologa révén. Megtudtuk, hogy Alexnek magyar edzője van Gergely Tamás személyében. 

Nem adhatott interjút magyar újságíróknak

A szó hamar átkerült a Sportolimpia fővédnökéhez, Szabó Kati főként a nyolcvanas évekbeli román tornasportról és személyes tapasztalatairól mesélt. A moderátor kérdésére válaszolva leszögezte, ha újrakezdhetné pályafutását, minden bizonnyal ismét a tornát választaná. „Igen, újrakezdeném, s még jobban csinálnám” – mondta egy mosoly kíséretében a Franciaországban élő székelyföldi olimpikon.

Szabó Kati felidézte az 1983-as budapesti világbajnokságot, ahol a talajgyakorlatát csárdásra adta elő. Ezt ugyan megengedték az akkori sportvezetők, ám a Los Angeles-i olimpia romániai sztárja külföldön nem adhatott interjút magyar újságíróknak, ráadásul román nyelven kellett kommunikáljon a tornászcsapatot sokáig irányító Károlyi-házaspárral.

Karrierjében komoly törést jelentett az 1987-es rotterdami világbajnokság. Hollandiában bronzérmes lett gerendán, a harmadik helyezést pedig óriási kudarcként élte meg, még abban az évben visszavonult. „Húsz évesen valami egyébre vágytam, mentálisan már nem bírtam a terhelést. Nem volt nehéz döntés befejezni a tornát” – mondta a zágoni születésű sportoló, aki műtétje után teljesen felhagyott a sportággal.

Szabó Kati korábban edzőként is tevékenykedett, de elmondása szerint ez teljesen más és sokkal nehezebb műfaj, mint a sportolói pálya. Elárulta, hogy nemrég a népszerű közösségi oldalon felvette a kapcsolatot egykori amerikai riválisával, azazhogy igazából Mary Lou Retton jelölte be őt, hosszú idő után Facebook-barátok lettek. És hogy mi volt az első téma kettejük között? „Emlékszel, milyen fiatalok voltunk az olimpián” – írta a 48 éves amerikai vetélytárs.  

A riói olimpia kulisszatitkai

A riói olimpiáról tudósító Szép Zoltán érdekes kulisszatitkokba avatta be a hallgatóságot. A sportújságíró elmondta, hogy a sztárok különböző módon viszonyulnak a médiához. Usain Bolt például rögtön a versenyek után másfél órán keresztül képes interjúkat osztogatni, míg az amerikai Michael Phelps rendszerint percek alatt lezavarja az egészet. Szép Zoltán életre szóló élménynek nevezte, hogy ott lehetett a riói olimpián. Mind a magyar, mind a román versenyzők sikeréért szorított, különösen boldoggá tette Trandafir Norbi elődöntőbe jutása 50 gyorson. A sportriporter arra bíztatta a marosvásárhelyi úszót, hogy újabb olimpiát írjon be a felkészülési naptárába.

Trandafir esetében központi kérdés volt a folytatás, a megfontoltan nyilatkozó úszó a moderátor érdeklődésére nem adott konkrét választ, egyelőre nem döntött a továbbiakról. Úszósulijával kapcsolatosan megjegyezte: „A mai szülőket nem érdekli az élsport, ez pedig sokkal szomorúbb, mint az, hogy engem nem ismernek” – fogalmazott Trandafir, aki 15 évesen kezdett tudatosan  készülni első olimpiájára. Riói teljesítményéről elégedetten beszélt, úgy érzi, szép eredmény a 14. pozíció.

A kolozsvári származású, mindössze 17 esztendős Miklós Andreának már a kvótaszerzés hatalmas eredmény volt, a fiatal atléta ugyanakkor nem csalódott a 4x400-as váltó 14. helyezése miatt. Elmondta, önmagukhoz képest jól szaladtak, megfeleltek az elvárásoknak. Andinak régi álma teljesült azzal, hogy Rio de Janeiróban a jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce-szal készíthetett közös fotót.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?