Dakar-rali: López és Sainz nyerte az első szakaszt

A motorosoknál a chilei Chaleco López, az autósoknál pedig a spanyol Carlos Sainz volt a leggyorsabb az idei Dakar-rali első, szombati szakaszán.sainz

A magyarok közül a 12. rajtjával legtapasztaltabbnak számító Szalay Balázs volt a leggyorsabb, ő a 39. időt érte el. Az eddigi 11 verseny közül hétszer ért célba, jelenlegi navigátorával, Bunkoczi Lászlóval pedig mind a hatszor eljutott a végállomásig. A magyar páros tavaly érte el eddigi legjobb eredményét, amikor 20. helyen végzett.

A tavalyi kiesés után a sivatagnak másodszor nekivágó Sebestyén Sándor, Bognár József páros 116., míg az újonc Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió 137. lett a nyitóetapon.

A világ leghíresebb és legkeményebb terepversenyének perui nyitányán a résztvevőknek csak 13 kilométert kellett a lehető leggyorsabban megtenniük a Lima és Pisco között kijelölt 263-ból, de mégis fontos volt a rövid mért szakasz, mert ez alapján alakult ki a következő napi rajtsorrend.

A január harmadik hétvégéjén záruló viadal mintegy 8400 kilométeres távjának 153 autó, 183 motorkerékpár, 75 kamion és 38 quad vágott neki.

Eredmények:

1. szakasz, Lima-Pisco, (263 km/13 km gyors:)

motorosok:

  • 1. Chaleco López (chilei, KTM) 7:51 perc
  • 2. Frans Verhoeven (holland, Yamaha) 1 mp hátrány
  • 3. Pablo Quintanilla (chilei, Honda) 5 mp h.

autósok (146 célba érkező után:

  • 1. Carlos Sáinz (spanyol, Buggy) 7:40 perc
  • 2. Lucio Álvarez (argentin, Toyota) 8 mp hátrány
  • 3. Guerlain Chicherit (francia, SMG) 10 mp h.
  • ...39. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) 1:41 p h.
  • ...116. Sebestyén Sándor, Bognár József (Toyota) 5:06 p h.
  • ...137. Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán (Toyota) 10:58 p h.

Vasárnap Pisco környékén marad a mezőny, a rajt és a cél is ott lesz, de közben 327 kilométer - ebből 242 kilométeres gyorsasági szakasz - leküzdése vár a versenyzőkre.

Kimaradt?