Magyar és román feliratú plakáttal fogadták Simona Pop párbajtőrözőt

Magyar és román feliratú plakáttal fogadták pénteken a szatmárnémeti vasútállomáson a romániai női párbajtőrcsapattal olimpiai aranyérmes Simona Popot.

A szatmárnémeti vívó csaknem annyi időt töltött a vonaton Bukaresttől a szülővárosáig, amennyit a Rió-Bukarest repülőút vett igénybe. A köszöntésére összegyűlt vívóknak és újságíróknak elmondta, olyan sokat maradtak Rióban az aranyérem megnyerése után, hogy majdnem el is felejtették, hogy bajnokok. 

"Itthon, ilyen fogadtatás mellett ismét átérezhetjük győzelmünk örömét" - idézte a Friss Újság Simona Popot.

Az olimpiai bajnok nevelőedzője, Csiszár Ferenc újságírói kérdésre elmondta: néhány éven belül derül ki, hogy mit ér a szatmári vívásnak Simona Pop olimpiai aranyérme.

A magyarul is kiválóan beszélő sportoló hétfőn átveszi szülővárosa díszpolgári címét. 

A Román Olimpiai- és Sportbizottság döntése alapján a riói aranyérmes párbajtőrvívó-válogatott tagjai 70 ezer eurós pénzjutalmat és egy Renault Kadjar típusú személygépkocsit kapnak. 

"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örülök a jutalomnak, de amikor verseny van, nem ez a cél lebeg előttünk. Sokkal jobban örülök ennek az éremnek, amiért évekig dolgoztunk, és amelyről már 9 éves koromban álmodtam" - jelentette ki Simona Pop.

A szatmárnémeti vívó rendkívüli népszerűségre tett szert azzal, hogy a riói éremszerzése után az egyik közösségi portálon magyar és román nyelven köszönte meg szülővárosának az aranyérmet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?