Nem lesz edzőváltás a Fradinál, a cél a BL-csoportkör

Kubatov Gábor klubelnök csütörtökön kijelentette, azt akarják, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata bejusson a Bajnokok Ligájában a csoportkörbe, de arról is beszélt, hogy a mostani selejtezős búcsú miatt nem lesz edzőváltás.

„BL-csoportkörösök akarunk lenni, és azok is leszünk. Aki velünk tart, velünk tart, aki nem, az nem" - fogalmazott a Groupama Arénában tartott sajtótájékoztatón a sportvezető. - "Mit kellett volna tennünk? Elzavarjuk az edzőt, ahogy Magyarországon szokás? Azt az edzőt, akivel bajnokságot és kupát nyertünk, akivel a második leghosszabb veretlenségi szériát produkáltuk? Thomas Doll rászolgált a bizalmunkra, két döntetlen miatt nem fogjuk elküldeni". Kubatov Gábor példaként felhozta Alex Ferguson és a Manchester United esetét, ugyanis a skót trénerrel az első hat évben nem nyertek semmit a Vörös ördögök, azaz szerinte a várt eredményekhez idő és türelem kell.

Orosz Pál, az együttest működtető gazdasági társaság vezérigazgatója azt mondta, számára borzasztó volt megélni a BL-selejtező második fordulójában a kiesést az albán ezüstérmes Partizanival szemben. Hozzátette, ennek "meglesz a következménye", de nem szeretnék elkapkodni a döntést, amelyről tájékoztatni fogják az embereket. "Nagyon szégyelljük, ami történt, de ez megtörtént. Nem tudunk rajta változtatni, de nem égetünk fel mindent a kiesés miatt" - mondta az FTC Zrt. vezetője.

„A BL-főtábla 4 milliárd, az Európa Ligáé 1,5 milliárd forintot ért volna, de ami fontosabb, hogy könnyebb lett volna játékost igazolni. Az nem elég motiváló egy külföldinek, hogy magyar bajnok lehet, de azért akarunk igazolni. A bajnokságot meg kell nyerni, ha esik, ha fúj, erre alkalmas a 10-11 millió eurós költségvetésünk" - mondta Kubatov, aki elárulta, tavaly a BL-csoportkörbe jutott csapatok közül a 16 millió eurós volt a legkisebb költségvetés, a Ferencvárosnak kevesebből kéne eljutnia oda. Orosz Pál újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Partizaninak meglepően magas, 7 millió eurós a költségvetése.

A két sportvezető egyhangúan jelezte, ők is vállalják a felelősséget a kudarcért, ugyanakkor hangsúlyozták, új stadionja és jó infrastruktúrája van a klubnak, a keretben pedig az öt magyar mellett van egy-egy szlovák és ecuadori válogatott labdarúgó, azaz a kitűzött célt el kellett volna érni. Kubatov szerint nehéz lett volna többet tenni ennél, de úgy vélte, vannak dolgok, amikre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, ilyen például a játékosok pszichés felkészítése.

Kubatov a szurkolókkal is foglalkozott, véleménye szerint a tiltakozók mögött egyértelműen politikai erő, méghozzá a Jobbik áll. „A Fradiban nem beszélek politikáról, én itt nem jobb- és baloldali vagyok, hanem rendpárti" - mondta Kubatov, aki elárulta, olyan ajánlatot tettek a szurkolóknak, hogy jöjjenek vissza a stadionba és ha két évig nem lesz balhé, akkor leszerelik a vénaszkennert, azonban erre nem jött válasz. - "Hiányoznak a stadionból, de ki fogjuk várni, amíg bejönnek, a szkenner viszont így marad. Ha beletelik tíz évbe, akkor beletelik tíz évbe."

Orosz Pál röviden beszélt Nagy Ádám eladásáról is, a magyar válogatott középpályást már télen vitte volna a Chelsea, de az nem a fiatal tehetség útja lett volna, hogy "egy százas keretbe kerülve azonnal kölcsönadják". Összességében elégedett volt a Bolognától kapott másfél millió euróval, ami akár 1,8 millió is lehet bizonyos feltételek teljesülése esetén.

Kapcsolódók

Kimaradt?