Bemutatta játékoskeretét a Sepsi OSK

Bemutatta játékoskeretét a második ligás szereplésre készülő Sepsi OSK focicsapat. A tizenkilenc mezőnyjátékosból és három kapusból álló csapat az elmúlt időszakban tizenegy új focistával erősítette keretét, további tízen már az elmúlt idényben is a sepsiszentgyörgyieknél játszottak, mutatott rá Bokor János. A Sepsi OSK menedzsere szerint az idei bajnoki idényben a 8–10. helyet tűzték ki célul. 

Valentin Suciu vezetőedző hozzátette: a következő években lépésről-lépésre szeretnének fejlődni, nem akarnak átugrani fontos lépcsőfokokat, mert nem szeretnének nagyot esni. Az edző szerint erős karakterekből álló játékoskeretet sikerült összeállítani, jól zajlik a felkészülés, a sepsiszentgyörgyi fociszurkolók biztosan látványos mérkőzéseket fognak látni. 

Sánta Imre, a Sepsi OSK szóvivője ugyanakkor rámutatott, hogy a B-ligában teljes a bizonytalanság, ezért elhalasztódott a bajnokság első fordulója. „Az a biztos, hogy semmi se biztos”, mutatott rá szerdai sajtótájékoztatón Sánta Imre, aki szerint a második ligában nagy hagyománnyal rendelkező csapatok – Brassó, Konstanca, Bákó és Nagybánya – vannak bajban és bizonytalan a részvételük.A Román Labdarúgó Szövetség ígérete szerint augusztus 6-án elkezdődhet a bajnokság, jövő hétfőn szervezik a sorshúzást, és akkor derül ki, hogy a Sepsi OSK ki ellen debütál, várhatóan hazai közönség előtt. Addig is, most szombaton 10 órától a sepsiszentgyörgyi stadionban mutatják be a Sepsi OSK játékoskeretét, amely 11 órától a csíkszeredai focicsapattal játszik barátságos mérkőzést. Hozzátette: bérletekkel is készülnek a bajnoki idényre, de ennek árát még nem tudják meghatározni, míg nem tudni, hány mérkőzésre kerül sor a B-ligában. Ugyanakkor ingyen bérlettel ajándékozzák meg mindazokat, akik az elmúlt évtizedben a Sepsi OSK-ban játszottak. 

Kertész Dávid, a Sepsi OSK ügyvezetője arról számolt be, hogy a B-ligás szereplésnek több technikai feltétele is van, a labdarúgó-szövetség javaslatai alapján korszerűsítik a sepsiszentgyörgyi stadiont és a focipályákat. Ennek érdekében a sepsiszentgyörgyi önkormányzat együttműködési szerződést kötött a sportbázist működtető, minisztériumi alárendeltségbe tartozó Municípiumi Sportklubbal és 60 ezer lejjel finanszírozza a létesítmény fejlesztését, így ezer darab széket és elektromos kijelző táblát vásárolnak. Ugyanakkor felújították a hátsó edzőpályát és a nagypályán is kicserélték a gyep egy részét. A lelátón pedig kialakítottak egy vendégszurkolóknak elkerített részt.

Diószegi László, a sepsiszentgyörgyi focicsapat fő támogatója ugyanakkor felhívással fordult a szurkolók fele. Arra kérte a csapat támogatóit, hogy a következő napokban önkéntes munkában segítsenek felszerelni a lelátókra az önkormányzat által megvásárolt ezer darab széket. Aki segíteni szeretne, naponta 16 órára várják a stadionba.

Diószegi László ugyanakkor emlékeztetett, hogy jövő hétvégén a kenyér és foci ünnepének nevezett Diószegi és Sepsi OSK napok keretében három focimérkőzésre is sor kerül, így pályára lépnek a volt sepsiszentgyörgyi IMASA és Electro csapatok veteránjai, majd a Sepsi OSK öregfiúk és Carpați Covasna csapatok mérkőznek meg, illetve a cég pékjei és sofőrjei is összecsapnak.

A Sepsi OSK kerete
Vezetőedző: Suciu Valentin
Kapusedző: Rusandu Adrian Kapusok: Mutu Daniel, Fejér Béla és Niczuly Roland
Játékosok: Răduțioiu Ciprian, Damian Răzvan, Mihai Armando, Mihăies Vasilică, Mitra Szilárd, Jakab Róbert, Hiuban Dragoș, Țepeș Andrei, Veress Zsombor, Tankó Zsolt, Dumbravă Florin, Minciună Bogdan, Burlacu Marius, Ene Daniel, Țuțu Alecandru, Chiș Paul, Plămadă Ionuț és Hadnagy Attila.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?