BL: ördögverés kell a Kolozsvári CFR továbbjutásához

Jobb eredményt kell elérnie a Kolozsvári CFR 1907-nek az Old Traffordon a Manchester United ellen, mint amire a Galatasaray Isztambul képes lesz a Sporting Braga otthonában a Bajnokok Ligája H csoportjának utolsó játéknapján ahhoz, hogy tavasszal a legrangosabb európai kupasorozatban folyathassa szereplését.541058-cfr

A szerda este 21.45-kor kezdődő két találkozó (Man. United–CFR - DigiSport1, DolceSport1; Braga-Galatasaray (DolceSport2) kimenetelétől függ, hogy a már továbbjutott Vörös Ördögök mellett melyik csapat folytatja a BL-ben, melyik pedig az Európa Ligában.

Money, money, money...Pászkány Árpád klubtulajdonos 50 ezer eurós prémiumot ígért be a vasutas játékosoknak, amennyiben sikerül továbbjutni a BL csoportköréből. Az EL-továbbjutásért „csak” 20 ezer euró üti minden járékos markát. A fellegvári pénzes ember nagylelkűsége azzal is magyarázható, hogy az UEFA is búsásan honorálja a kvalifikációt: minden továbbjutó csapat számlájára további 3,5 millió eurót utal. A CFR az idei BL-szezonban elért eredményeinek köszönhetően immár 13,1 milliós díjazásra számíthat (selejtezőbeli győzelmek, csoportkörbe való kvalifikáció, a 7 gyűjtött pont díja), amihez még hozzáadódik a televíziós közvetítésekből származó részesedés. Tavaly a Galaci Oţelul 11 milliót kapott ez utóbbi kategóriában, tehát a CFR idei BL-jutalma a legpesszimistább saccolások szerint is minimum 24 millió euró lesz.

A kolozsvári vasutasok minden reménysége éppen abban rejlik, hogy Sir Alex Ferguson már a hétvégi, Reading ellen 4-3-ra megnyert mérkőzés után bejelentette, az egy héttel ezelőtti, Galatasaray elleni összecsapáshoz hasonlóan pihentetni fogja sztárjait a CFR ellen is. Ekként az angolok védelméből kikerül Evra és Rio Ferdinand, a csatársorból pedig Rooney és van Persie, ami jelentősen megkönnyíti a trióvá fejlődött  Bastos-Sougou-Rui Pedro halálos erejű CFR-kontrák eredményességének esélyeit.

A két csapat első, kolozsvári összecsapását a United nyerte meg 2-1-re. Akkor a CFR vezetéshez jutott Pantelisz Kapetanosz révén, ám az angol sztárcsapat rutinosan megfordította az eredményt Robin van Persie két találatával.persie 2358296b

A mérkőzés levezetését az olasz Daniele Orsatóra bízta az európai labdarúgó-szövetség (UEFA), akit honfitársai, Mauro Tonolini és Massimiliano Grilli partjelzők segítenek.

Az ECKSTEIN Kávéház meghívottja lesz szerdán, december 5-én Vass Ádám a Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapat magyar idegenlégiósa. Az eseménynek a Kossuth (21 December 1989) út, 18 szám alatti Atmosphera Kávézó ad helyet. A beszélgetés után a résztvevők együtt szurkolhatják végig a Manchester United - CFR 1907 találkozót.

Bajnokok Ligája, csoportkör 6. forduló, keddi eredmények és táblázatok

A csoport:

  • Dinamo Zagreb (horvát)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-1 
  • Paris Saint-Germain (francia) - FC Porto (portugál) 2-1

A csoport végeredménye:

  1. Paris Saint-Germain 15 pont
  2. FC Porto 13
  3. Dinamo Kijev 5
  4. Dinamo Zagreb 1

B csoport:

  • Montpellier (francia)-Schalke 04 (német) 1-1
  • Olimpiakosz (görög)-Arsenal (angol) 2-1

A csoport végeredménye:

  1. FC Schalke 04 12 pont
  2. Arsenal 10
  3. Olimpiakosz 9
  4. Montpellier 2

C csoport:

  • Málaga (spanyol)-Anderlecht (belga) 2-2
  • AC Milan (olasz)-Zenit (orosz) 0-1

A csoport végeredménye:

  1. Málaga 12 pont
  2. AC Milan 8
  3. Zenit 7
  4. Anderlecht 5

D csoport:

  • Borussia Dortmund (német)-Manchester City (angol) 1-0 
  • Real Madrid (spanyol)-Ajax Amsterdam (holland) 4-1 

A csoport végeredménye

  1. Borussia Dortmund 14 pont
  2. Real Madrid 11
  3. Ajax Amsterdam 4
  4. Manchester City 3

Szerdai mérkőzések

E csoport:

  • Chelsea (angol) -Nordsjaelland (dán) 21.45
  • Sahtar Donyeck (ukrán)-Juventus (olasz) 21.45

A csoport állása

  1. Sahtar Donyeck 10 pont
  2. Juventus 9
  3. Chelsea 7
  4. Nordsjaelland 1

F csoport:

  • Bayern München (német)-BATE Boriszov (fehérorosz) 21.45
  • Lille (francia)-Valencia (spanyol) 21.45

A csoport állása

  1. Bayern München 10
  2. Valencia 10
  3. BATE Boriszov 6
  4. Lille 3

G csoport:

  • Celtic Glasgow (skót)-Szpartak Moszkva (orosz) 21.45
  • FC Barcelona (spanyol)- Benfica (portugál) 21.45

A csoport állása

  1. FC Barcelona 12
  2. Celtic Glasgow 7
  3. Benfica 7
  4. Szpartak Moszkva 3

H csoport:

  • Braga (portugál)-Galatasaray (török) 21.45
  • Manchester United (angol)-Kolozsvári CFR (romániai) 21.45

A csoport állása

  1. Manchester United 12 pont
  2. Kolozsvári CFR 7 (5-6)
  3. Galatasaray 7 (4-5)
  4. Braga 3

A csoportok első két helyezettje a nyolcaddöntőben folytatja, míg a harmadikok az Európa Ligában a legjobb 32 között folytatja. A nyolcaddöntő sorsolását december 20-án Nyonban rendezik.

Kimaradt?