Magyar kolónia a CFR-ben?

A romániai és a magyarországi szaksajtó információi szerint Feczesin Róberttel növelné magyarjai számát a Liga 1 „magyar" klubjának tartott kolozsvári CFR 1907.

A National napilap úgy tudja, a CFR-nek kétszázezer eurójába sem kerülne Feczesin kivásárlása a bresciai szerződéséből, ugyanakkor gondot okoz a támadó fizetési igénye – a román honlap évi 360 ezer eurós gázsiról értesült.

A CFR a már szerződtetett Vass Ádám gyorsabb beilleszkedését is szem előtt tartva igazolná a támadót – teszi hozzá a honlap. Mint ismert, a két magyar játékos az olasz Bresciában együtt futballozott.

{loadposition otp}Feczesin korábban jelezte távozási szándékát, amely egybevág a Brescia ama érdekével, hogy pénzhez jusson a még egy évig élő szerződésű játékos eladásából. A futballista távozási szándékát múlt héten menedzsere, Filipovics Vladan is megerősítette. Hétfőn viszont cáfolta a játékosügynök a csatár fizetési igényéről megjelenő információt, de részletesen nem kívánta kommentálni a lehetséges kolozsvári átigazolásról szóló hírt.

Az említett lap nem felejti el megemlíteni azt sem, hogy a magyar támadónak Dukai Regina személyében híres modell a párja – az esetleges átigazolásról szóló hírt is közös fotókkal illusztrálja.

A magyar labdarúgó-válogatottban kilenc alkalommal szerepelt, háromszor szerzett gólt. Debütálására 2005. december 15-én került sor Mexikó ellen, ahol Lothar Matthäus szövetségi kapitány a kezdőcsapatba jelölte, végül 71 percet töltött a pályán. Első válogatottbeli góljára nem sokat kellett várnia, három nappal később Antigua és Barbuda ellen szerzte meg. Ezután hosszú szünet következett, legközelebb Várhidi Péter hívta be a nemzeti együttesbe, ahol az olaszok felett aratott 3–1-es győzelemből góllal vette ki a részét, így jó döntésnek bizonyult a szerepeltetése. 2007. október 23. ismét gólt lőtt, ezúttal a Málta elleni 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőn.

Kimaradt?