Babos nem tudta legyőzni a teniszóriást Wimbledonban

Babos Tímea két játszmában kikapott a világelső Serena Williamstől, így búcsúzott a wimbledoni nyílt teniszbajnokság női egyes versenyétől.

Az első helyen kiemelt amerikai rögtön az első játszma elején elvette Babos adogatását, és innentől hiába tartotta a lépést a jól játszó Babos, nem tudta visszanyerni az elvesztett gémet.

A második szett szintén elbukott adogatással indult a magyar teniszező számára, aki ezt követően még tartotta magát, két bréklabdája is volt Williams második adogatójátékánál, ám nem tudott élni velük, s ezek után láthatóan kisebb lelkesedéssel játszott. Így Babos még kétszer elvesztette adogatását, s végül 59 perc alatt kikapott a 20-szoros Grand Slam-győztes sztártól. A hivatalos végső eredmény: Serena Williams (amerikai, 1.) - Babos Tímea 6:4, 6:1.

„Serena ma túl jól játszott! Szerintem nekem is pozitív lehet ez a meccs, sok jó dolgot csináltam, de a szervái ma is megállíthatatlanok voltak" - nyilatkozta honlapján, a babostimea.hu-n a magyar teniszező. „A második szettben, amikor volt egy pici esélyem, akkor kaptam három ászt. Majd úgy kezdett el teniszezni, ami ellen senkinek sem lehet igazi válasza. De így is élveztem nagyon a meccset." Babos mindehhez hozzátette, hogy szerinte mai játékával akár messzebb is juthatott volna a tornán.

Eredmények, 2. forduló (a 32 közé jutásért): nők:
S. Williams (amerikai, 1.)-BABOS TÍMEA 6:4, 6:1
Safarova (cseh, 6.)-Hszie Szu-vej (tajvani) 6:2, 6:3 
Azarenka (fehérorosz, 23.)-Flipkens (belga) 6:3, 6:3 
Mattek-Sands (amerikai)-Ivanovic (szerb, 7.) 6:3, 6:4 
Petkovic (német, 14.)-Duque (klolumbiai) 6:3, 6:1 
Begu (román, 29.)-Csurenko (ukrán) 7:5, 6:7 (4-7), 7:5
Bencic (svájci, 30.)-Friedsam (német) 7:5, 4:6, 6:0 
Mladenovic (francia)-Ostapenko (lett) 6-4 7-5
Stephens (amerikai)-Davis (amerikai) 6:4, 6:4 
Watson (brit)-Hantuchova (szlovák) 6:4, 6:2 
Sarapova (orosz, 4.)-Hogenkamp (holland) 6:3, 6:1 
Vandeweghe (amerikai)-Pliskova (cseh, 11.) 7:6 (7-5), 6:4
Stosur (ausztrál, 22.)-U. Radwanska (lengyel) 6:3, 6:4
Dijasz (kazah)-Szasznovics (fehérorosz) 7:5, 6:1 

1. forduló (a 64 közé jutásért):
Keys (amerikai, 21.)-Vögele (svájci) 6:7 (6-8), 6:3, 6:4
Kulicskova (orosz)-Wickmayer (belga) 3:6, 7:6 (8-6), 10:8

férfiak:
Wawrinka (svájci, 4.)-Estrella (dominikai) 6:3, 6:4, 7:5 
Cilic (horvát, 9.)-Berankis (litván) 6:3, 4:6, 7:6 (8-6), 4:6, 7:5 
Anderson (dél-afrikai, 14.)-Ilhan (török) 6:7 (5-7), 7:6 (8-6), 6:4, 6:4
Mayer (argentin, 24.)-Granollers (spanyol) 6:3, 7:6 (7-4), 6:3 
Verdasco (spanyol)-Thiem (osztrák, 32.) 5:7, 6:4, 5:7, 6:3, 6:4 
Kudla (amerikai)-A. Zverev (német) 6:3, 3:6, 7:6 (7-2), 6:4
Bagdatisz (ciprusi)-Millman (ausztrál) 6:7 (5-7), 2:6, 6:3, 6:2, 6:4
Djokovic (szerb, 1.)-Nieminen (finn) 6:4, 6:2, 6:3
Giraldo (kolumbiai)-Nisikori (japán, 5.) játék nélkül 
Raonic (kanadai, 7.)-Haas (német) 6:0, 6:2, 6:7 (5-7), 7:6 (7-4)
Dimitrov (bolgár, 11.)-Johnson (amerikai) 7:6 (10-8), 6:2, 7:6 (7-2) 
Goffin (belga, 16.)-Broady (brit) 7:6 (7-3), 6:1, 6:1 
Isner (amerikai, 17.)-Ebden (ausztrál) 6:2, 7:6 (10-8), 6:4 
Gasquet (francia, 21.)-De Schepper (francia) 6:0, 6:3, 6:3
Kyrgios (ausztrál, 26.)-Monaco (argentin) 7:6 (7-5), 6:3, 6:4 
Tomic (ausztrál, 27.)-Herbert (francia) 7:6 (7-3), 6:4, 7:6 (7-5)

Kapcsolódók

Kimaradt?