Jól sikerült a III. Marosszéki lófuttatás

Az elmúlt szombaton az Erdőszentgyörgy határában szervezett III. Marosszéki lófuttatás győztese a tavalyi befutó, Fazakas Géza lett Gamma nevű lovával.

Az Erdőszentgyörgy melletti Várhegyre látogató közönség nem csalódott a szombati programkínálatban, hiszen a lófuttatás mellett számos egyéb kísérő programot is szerveztek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ahogy a sajtóközleményben olvasható volt a többnapos esőzés után, június 27-én szikrázó napsütés fogadta a lovassport kedvelőit. A felázott talaj és a pálya javítása némi csúszást okozott a programban, de délre már eldőlt, hogy a négy előfutamon indított tizenhárom lovasból kik jutottak tovább a délutáni középfutamokba. (1. EF: André Mónika, László Pál, 2. EF: Székely Nándor, Berekméri Botond, 3. EF: Jani András, Fazakas Géza, 4. EF: Mezei András, Bódi Albert)

Az előfutamok izgalma után, a pályára lépő lovasíjászok késztették tapsra a népes közönséget. Pászka Lehel és Kodolányi Réka bemutatója ősmagyar harcászati technikákat tárt a nézők elé, melyet nagy ovációval, biztató szavakkal és tappsal fogadtak a jelenlévők.

Számos játékos programmal, kézműves tevékenységgel szórakoztatták a gyerekeket, kézművesek és árusok kínálták portékáikat. A 6. Württemberg huszárok és a Reflex Íjász Klub tagjai bemutatókat tartottak. A közönség szórakoztatására felléptek a Hatlyukasok furulyás gyerekekcsapat, a Százfonat Néptáncegyüttes tagjai, Buta Árpád énekes és a Mustármag Ének Együttes.

Délután két középfutamot indítottak az előfutamok továbbjutóival, a végső megmérettetés előtt.

A döntő futam eredményeként a  III. Marosszéki lófuttatás győztese Fazakas Géza és Gamma, második befutó Székely Nándor és Herceg, harmadik helyen végzett André Mónika és Merengő.

Az Equitana lovasbolt Arany Paripa Díjat adott át a legápoltabb lovaknak. Első díjat érdemelt Szilaj, az arab telivér, Jani András lova, második díjazott Gamma, egy holstein és angol telivér kanca, Fazakas Géza lova és harmadik Csillag, a lipicai, Berekméri Botond hátasa.

Az erdőszentgyörgyi 6. Württemberg huszárok is összemérték lovaik gyorsaságát a huszár vágta során. Az első három helyezett:

  1. Bodó Benjámin és Nyalka
  2. Borbély Tamás és Márvány
  3. Berei Vencel és Manci

Összességében egy sikeres, jó hangulatú, izgalmas napot tudhatnak maguk mögött mindazok, akik a szombaton Várhegyre érkeztek és a III. Marosszéki lófuttatást választották hétvégi programként. A szervezők köszönik minden résztvevő, vendég és támogató megtisztelő jelenlétét és segítségét.

 

Kimaradt?