Ötödször lett angol bajnok az „unalmas” Chelsea (VIDEÓ)

A Premier League 35. fordulójának vasárnapi játéknapján a Chelsea hazai pályán Eden Hazard találatával 1–0-ra megverte a Crystal Palace-t, ezzel 2010 óta először, fennállása során ötödször megnyerte az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot.

A Chelsea kihasználta az első „meccslabdát”, és három fordulóval a bajnokság vége előtt biztossá tette a bajnoki címét – ha nem is emlékezetes játékkal.

A Crystal Palace elleni összecsapáson a hazaiak félgőzzel játszottak, nem sok helyzetet alakítottak ki, igaz, a vendégeket sem hagyták kibontakozni. Az apróbb lehetőségek után a Chelsea az első félidő hajrájában, a 45. percben került előnybe, miután James McArthur szabálytalanul állította meg Eden Hazard-t a tizenhatoson belül.

A tizenegyest a belga játékos kihagyta – a PL-ben először –, gyenge gurítása után azonban visszapattant elé a labda, és másodszor már sokkal jobb megoldást választva, a kapus mozgásával ellentétes irányba a kapu bal oldalába fejelt.

A vendéglátók a második játékrészben sem szakadtak meg, a visszafogott teljesítmény nem volt elegendő ahhoz, hogy megduplázzák az előnyüket, ezért a hajrában már inkább a védekezésre koncentráltak.

José Mourinho a szünetben Juan Cuadrado helyett John Obi Mikelt, majd a végjátékban Willian és Hazard helyett Kurt Zoumát és Filipe Luíst is bevetette, még stabilabbá téve ezzel a csapat védekezését. Bár a Crystal Palace nem akart asszisztálni a bajnokavatáshoz – a hajrában becsülettel támadott az egyenlítő gólért –, végül fejet kellett hajtania.

A Chelsea története során ötödször, 2010 óta először nyerte meg az angol élvonalbeli bajnokságot. A csapat menedzsere, José Mourinho edzői pályafutása során átlagosan 34 meccsenként nyer egy trófeát, míg a Chelsea-vel harmadszor lett bajnok – a szezon egészét nézve teljesen megérdemelten.

https://www.youtube.com/watch?v=cS1isxNzLfQ

John Terry negyedik bajnoki címét ünnepelheti a Chelsea csapatkapitányaként, amivel beállította a Manchester United legendája, Roy Keane csúcsát.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE, 35. FORDULÓ

  • Chelsea–Crystal Palace 1–0 (Hazard 45.)
  • Tottenham Hotspur–Manchester City 0–1 (Agüero 29.)

 AZ ÁLLÁS

  •   1. Chelsea 35 25 8 2 69–27 +42  83
  •   2. Manchester City 35 21 7 7 71–36 +35  70
  •   3. Arsenal 33 20 7 6 63–32 +31  67
  •   4. Manchester United 35 19 8 8 59–35 +24  65
  •   5. Liverpool 35 18 7 10 49–38 +11  61
  •   6. Tottenham 35 17 7 11 55–50 +5  58
  •   7. Southampton 35 17 6 12 48–28 +20  57
  •   8. Swansea 35 15 8 12 43–44 –1  53
  •   9. West Ham 35 12 11 12 43–42 +1  47
  • 10. Stoke City 35 13 8 14 39–44 –5  47
  • 11. Everton 35 11 11 13 46–46 0 44
  • 12. Crystal Palace 35 11 9 15 42–48 –6  42
  • 13. West Bromwich Albion 35 10 10 15 33–46 –13  40
  • 14. Aston Villa 35 9 8 18 29–50 –21  35
  • 15. Newcastle 35 9 8 18 36–60 –24  35
  • 16. Hull City 34 8 10 16 32–45 –13  34
  • 17. Leicester City 35 9 7 19 39–54 –15  34
  • 18. Sunderland 34 6 15 13 28–50 –22  33
  • 19. Queens Park Rangers 35 7 6 22 39–61 –22  27
  • 20. Burnley 35 5 11 19 26–53 –27  26

Kimaradt?