Dárdai szerint lehet, hogy egy pontrúgás dönt a magyar-görögön

Szoros és kiegyenlített csatára számít vasárnap a görögök elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint az is elképzelhető, hogy egy pontrúgás dönt majd az összecsapáson.

A telki edzőközpontban tartott szombati sajtótájékoztatóján a szakember elmondta: hosszú héten vannak túl, a szakmai stábbal megpróbálták úgy összeegyeztetni a tréningeket és a szabadidőt, hogy a játékosok frissek maradjanak, véleménye szerint ez sikerült is. A tréner ezúttal is elmondta, hogy nem tudják pontosan, mire számíthatnak a görögöktől, mivel a vendégek szövetségi kapitánya, Sergio Markarián ezen az összecsapáson debütál a kispadon. Ugyanakkor azt leszögezte, hogy hatalmas meglepetést nem tudnak okozni a görögök.

"Biztosan jó mentalitású görög csapattal találkozunk majd, amelyik azért jön ide, hogy elvegye a mi három pontunkat, mert ez a miénk" - mondta Dárdai Pál, aki szerint ha a görögök hasonló fizikai és mentális állapotban lesznek, mint a házigazda magyar válogatott, akkor könnyen elképzelhető, hogy csak egy pontrúgás dönti majd el a mérkőzést.

A kezdőcsapatról megjegyezte: a fejében még van egy-két kérdőjel, ráadásul egyelőre Dzsudzsák Balázs sincs százszázalékos állapotban. "Szerencsére nem volt egysíkú a felkészülés és nagyon várjuk már a holnapi mérkőzést, amelyen szeretnénk itthon tartani a három pontot" - jelentette ki Tőzsér Dániel, aki korábban játszott Görögországban az AEK Athén színeiben. A középpályás üzent a szurkolóknak is, azt szeretné hogy ha a drukkerek már a bemelegítéskor megtöltenék a stadiont és olyan hangulatot varázsolnának, hogy a görögöknek "tátva maradjon a szájuk".

Az Eb-selejtező 21.45 órakor kezdődik.

Kimaradt?