Liga 1: fokozódtak a gondok a Kolozsvári CFR-nél

„Veletek vagyunk” – zúgott a Kolozsvári CFR szurkolóinak kórusa a csapat újkori történetének második legsúlyosabb veresége után. A vasárnap esti, Pandurii Târgu Jiutól kapott 4-0-s zakónál csak egyszer kaptak nagyobbat a vasutasok, a Rapid 5-0-s rekordgyőzelme egyelőre nem dőlt meg.

Viszont könnyen elképzelhető, hogy erre is sor kerül a labdarúgó Liga 1 hátramaradt 15 fordulójában, ugyanis a Hivatásos Labdarúgó Szövetség (LPF) által drasztikusan megbüntetett CFR-nek talán a 24 pontnál is jobban hiányoznak azok a játékosok, akik elmentek, illetve, akiket nem tudott leigazolni a leigazolási tilalom miatt.

Azt, hogy a leginkább a védelem szenvedte meg a téli szünetet már tudtuk a mérkőzés előtt is, de reménykedtünk, hogy Eugen Trică fanatizmusának sikerül kárpótolnia a technikai tudást. Ehhez képest kijózanítóan hatott, hogy a csapat már a 2. percben hátrányba került: Momcsilovics beívelését védhetetlenül vágta a léc alá Roman. A gyorsan kapott gól megbénította a vasutasokat, akik nem tudták magukhoz ragadni a kezdeményezést a nagyon szolid középpályás sorral felálló Panduriival szemben.

Az eredmény súlyosabbra fordulását az első félidőben a derék Amadio parádéi akadályozták meg, viszont az olasz kapus a hosszabbításban egy öngóllal felejttette el az addigi jó teljesítményét. A 2-0-s hátrány nagyon soknak tűnt a szünetben, hiszen a CFR játékában még csak nyomelemeiben sem volt benne a góllövés esélye.

A második félidőben sem változott a játék képe, a Gorj megyeiek minden támadási felületet lefedtek és a megnyert mérkőzés biztos tudatában felhozták a súlyos súlyfölösleggel küszködő Eric de Oliverirát is. A brazil spíler méretes hátsó felén nem sokáig kuncoghattunk, ugyanis előbb gólt lőtt, aztán a végjátékban kiosztott egy gólpasszt a svájci állampolgárságú a Shalajnak.

A CFR számára óriási érvágás Camora kiesése is, aki a 37. percben rettenetes fájdalmak között vonult le a pályáról. Első látásra izomszakadást szenvedett.

A vasutasok megtépázott önbizalma szerdán szenvedhet végzetes csapást, ugyanis a Román-kupa elődöntőjének első mérkőzésén a városi rivális Kolozsvári U látogat a Fellegvárra. Az egyetemisták sincsenek sokkal jobb helyzetben, ők egy 0-3-s kiütéses vereséggel jöttek haza fővárosi testvércsapatuk, a Dinamo otthonából és menet közben elvesztették edzőjüket George Ogărarut is. A sétatéri alakulatot a csapat volt játékosa, Adrian Falub vette át, aki a CFR ellen mutatkozhat be az U kispadján.

A 19. forduló rangadóját Craiován rendezték, ahol az oltyán alakulat 0-0-s döntetlent játszott a címvédő és listavezető Steaua ellen. A fővárosiak botlását kihasználva a Petrolul megközelítette 5 pontra a listavezetőt.

Liga 1, a 19. forduló eredményei

  • Concordia-Oţelul 3-0
  • FC Botoşani-Petrolul 0-1
  • CSMS Iaşi-Gaz Metan 1-0
  • Dinamo-Kolozsvári U 3-0
  • CS U Craiova-Steaua 0-0
  • Kolozsvári CFR-Pandurii 0-4
  • Brassói FC-Astra 1-1

Hétfői mérkőzések

  • Marosvásárhelyi ASA-Ceahlăul (18:00, Look TV, Dolce Sport, Digi Sport)
  • Rapid-Viitorul (20:30, Look TV, Digi Sport)

Kapcsolódók

Kimaradt?