EL: öt olasz csapat jutott a nyolcaddöntőkbe (FOTÓK)

Öt olasz csapat neve is ott lesz pénteken 14 órakor az urnában a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőinek kisorsolásakor.

NAPOLI (olasz)–TRABZONSPOR (török)

Négygólos idegenbeli győzelmének köszönhetően nyugodtan készülhetett a visszavágóra a Napoli. José Callejón révén hamar tovább növelhette volna a különbséget az olasz csapat, de a Trabzonspor kapusa hárított. Nem úgy a 19. percben, amikor Callejón próbálkozása után Jonathan de Guzmán bevágta a kipattanót. Az első meccs ismeretében furcsa lehet, de már nem esett újabb találat, a Napoli biztosan lépett tovább.

OLYMPIAKOSZ (görög)–DNIPRO (ukrán)

Kétgólos hátrányt kellett volna ledolgoznia hazai pályán a Megyeri Balázst a kispadra ültető és ott is tartó Olympiakosznak az ukrán Dnipro ellen. Ennek szellemében Kosztasz Mitroglu kezdte meg a gólgyártást a 14. percben, de sokáig nem örülhetett a görög csapat a vezetésnek, mert a 22. percben érkezett a válasz. Hiába védett Roberto, a görög játékosok nem tudtak felszabadítani, ezért pedig megbűnhődtek. Ráadásul a második félidő elején emberhátrányba is került a hazai csapat, így még távolabb került a továbbjutástól. Egészen a meccs végéig nem esett újabb gól, a 90. percben egy tizenegyessel ugyan újra megszerezte a vezetést az Olympiakosz, de ez már nem igazán számított. Ráadásul még erre is tudott reagálni a Dnipro, és 2–2-re alakította a végeredményt.

FC BRUGES (belga)–AALBORG (dán)

Határozottan kezdett az Aalborg, de a hazai csapat talált először a kapuba. Lior Refaelov passzát két védő szorításából Víctor Vázquez értékesített külsővel. A gólt követő három percben kétszer is növelhette volna előnyét a Bruges, de nem találtak be Ruud Vormerék.

A második játékrész forgatókönyve hasonlított az elsőéhez, négyszer is próbálkoztak a dánok, de ismét a belgák szereztek gólt. A 64. percben Obbi Oularé lehagyta a védőjét, és magabiztosan lőtte el Nicolai Larsen mellett a labdát, tovább növelve a Bruges előnyét. Tíz perccel később parádés akció végén komikus körülmények között született meg a harmadik gól. Vormer beadása után Boli Bolingoli-Mbombo lőtt, de a belga balhátvéd csapattársát, Refaelovot találta el, majd a visszapattanó labdát a hálóba vágta. Magabiztos győzelmet aratott a Bruges, és simán, 6–1-es összesítéssel jutott tovább.

SPORTING (portugál)–WOLFSBURG (német)

Az első félidő elején Luis Nani és William Carvalho, a Sporting portugál különítménye tesztelgette Diego Benagliót, amire a Wolfsburg Kevin de Bruyne lövésével válaszolt. A hazaiak irányítottak, rohamaik egy percre sem álltak meg, az első játékrész végén pedig igazán forró pillanatokat élt át a Wolfsburg védelme. Először Carvalho bombáját kellett hárítani, majd Paulo Oliveira kísérletét mentették a gólvonalról, de ezt követően Junya Tanaka, Adrien Silva és Joao Mário is megszerezhette volna a vezetést fél perc leforgása alatt. Folytatódott a portugál tűzijáték, Nani lövését Benaglia hárította, Tanaka próbálkozása pedig a kapufáról pattant a svájci kapus ölébe.

A második félidőben kicsit lassítottak a csapatok, ami a wolfsburgiaknak tett jót, kimásztak a szorult helyzetből, és De Bruyne lövésével majdnem megszerezték a vezetést, a belga kiválóság a kapufát találta el. A veszélyt megérezve rákapcsolt a Sporting, Nani, Carvalho, Tanaka és André Carrillo is megtornáztatta Benagliót. A 84. percben a büntetőterületen belül buktatták Bas Dostot, de a játékvezető nem ítélt tizenegyest. Elképesztő fölényben játszott a Sporting, szinte az egész meccsen kapujához szögezték a Wolfsburgot, de a védelem remek teljesítményének és Benaglio kilenc (!) védésének köszönhetően nem tudtak betalálni, így 2–0-s összesítéssel a németek mentek tovább.

EVERTON (angol)–YOUNG BOYS (svájci)

A hazai visszavágót háromgólos előnnyel váró angolok a 13. percben hátárnyba kerültek, de még mielőtt izgalmasabb lett volna a mérkőzés, eldöntötték a párharcot. Az első félidő derekán Romelu Lukaku duplázott – az elsőnél egy büntetőt értékesített –, majd a szünet előtti hajrában Kevin Mirallas is betalált. A második félidőben kevés motivációt találtak maguknak a csapatok, az Everton így is többet támadott, de a befejezésekből már hiányzott a koncentráció.

ATHLETIC BILBAO (spanyol)–TORINO (olasz)

A szakadó esőben hiába játszott mezőnyfölényben a házigazda, állandóan lépéskényszerben volt, tekintve, hogy a vendégek háromszor is előnyhöz jutottak. A jó iramú, látványos, fordulatos mérkőzésen Fabio Quagliarella kezdte meg a gólgyártást a 16. percben, majd a szüneti előtti gólváltásnál a hazai egyenlítés után Maxi López juttatta ismét vezetéshez a vendégeket. A 61. percben Iker Muniain – a fénykorában lévő Xavi Hernándezt idézve – zseniális kiugratását Oscar de Marcos vágta a kapuba, ám hét perccel később ismét gólt szereztek a torinóiak. Matteo Darmian a hosszún érkezve vágott be kapásból egy beadást. A hajrában kontraziccer után eldönthette volna a mérkőzést a lelkesen és rendezetten bekkelő Torino, de belefért a vendégeknek, hogy kimaradt az óriási helyzetük. A Bilbao becsülettel küzdött, ami a tisztességes búcsúhoz volt elég. Viszont kevés még a hazai döntetlenhez is.

FEYENOORD (holland)–ROMA (olasz)

A mérkőzés elején a Feyenoord saját térfelére szorította a Romát, ám nem tudott igazán nagy helyzetet kidolgozni. A párharc első felvonásán 1–1-es döntetlen született az olasz fővárosban, így a rómaiaknak volt sürgősebb. Ennek megfelelően az első játékrész derekán át is vette az irányítást a vendégcsapat, ám a támadásépítés akadozott Tottiéknál.

A 15. percben El Ahmadi elveszítette a labdát saját térfelén, amire Francesco Totti lecsapott, és 20 méterről megpróbálta átemelni a kinn álló Kenneth Vermeert, de épphogy mellé pottyant a labda. A 18. percben Totti szabadrúgásból a kapufát trafálta telibe, nem volt szerencséje... A túloldalon Toornstra távoli lövéssel veszélyeztetett, majd a 37. percben Totti lőtt kapura ismét nagy kavarodás után, de Vermeer bravúrral hárított.

Az első félidő hosszabbításában megszerezte a vezetést a Roma: Vermeer kiöklözött egy beadást, a kipattanót Toroszidisz küldte vissza egyből a jobb oldalról, és a hosszún üresen érkező Adem Ljajics néhány lépésről a hálóba belsőzte a labdát. A Feyenoord szempontjából nem kezdődött túl jól a második játékrész: a csereként beálló Te Vrede az 54. percben ütemet késve odalépett Manolasznak, amiért a játékvezető egyből piros lapot mutatott fel neki. Ez nem igazán tetszett a közönségnek, mindenféle tárgyak (öngyújtók, palackok, stb.) repültek a pályára, így félbe kellett szakítani a találkozót.

A bő 20 perces intermezzo után az emberhátrányban játszó Feyenoord sokkolta a Romát: a csereként beálló Elvis Manu gyakorlatilag az első labdaérintéseiből gólt szerzett, az öltözőben maradó római védelem mellett kilépett középen, és 10 méterről Skorupski mellett a hálóba tekert. A rotterdamiak azonban nem örülhettek sokáig, három perc múlva ugyanis jött a válasz. Toroszidisz kanyarított középre a jobb oldalról hajszálpontosan, a remekül érkező Gervinho pedig néhány lépésről a hálóba belsőzött (1–2).

A mérkőzés hátralévő részében hiába próbálkozott az 59. perctől már kettős emberhátrányban játszó Feyenoord, nem tudta feltörni a Roma védelmét, így az olasz csapat nyerte meg a mérkőzést és ezzel a párharcot is.

A Feyenoord-szurkolók gondoskodtak arról, hogy ismét bekerüljenek a hírekbe  – egy héttel az után, hogy szétkapták Roma belvárosát. Ezúttal műanyag banánnal „kedveskedtek” Gervinhónak, a Roma színes bőrű futballistájának. Az incidens miatt a játékvezető az első félidőben megállította a mérkőzést. Majd megtette ezt a másodikban is, amikor is a hazai szurkolók mindenféle tárgyat dobáltak a pályára, miután Erwin Mulder kiállítása miatt kilenc emberrel maradt csapatuk.

DINAMO (orosz)–ANDERLECHT (belga)

Az idegenbeli 0–0 után jóval kedvezőbb helyzetből várhatta az Anderlecht elleni visszavágót az ezúttal is Dzsudzsák Balázzsal felálló Dinamo Moszkva, és azonnal heves rohamokba kezdett. A belgák okosan hagyták William Vainqueur-t lőni (sejtették, hogy az egykori liege-i játékos rendre célt téveszt majd), majd szép lassan elfogyott a szufla a moszkvaiakból, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, vezetést szerzett az addig csak védekező csapat: gyors támadás végén Alekszandar Mitrovics talált közelről a kapuba. 0–1!

Minden bizonnyal az egykori zseniális belga karmester, Vincenzo „Enzo" Scifo is nevére vette volna a csodálatos gólpasszt, amelyet a 17 éves Yoeri Tielemans adott a találat előtt – az egykori csodakapus, Jean-Marie Pfaff teljesítménye viszont nem ötlött fel előttünk, amikor a fordulás után Silvio Proto belepkézte Alekszej Kozlov középtávoli lövését. 1–1!

Proto nem sokkal később majdnem javított, bár ez nem csak rajta múlott: a háromszoros belga aranykesztyűs kivédte Alekszandr Kokorin (jogtalanul megítélt) 11-esét, de társai magára hagyták a berobbanó Artur Juszupovot, aki az ötösről nem hibázott. 2–1!

Dzsudzsák egyébként nem tudott kitűnni a mezőnyből, igaz, társai sem tömték éppen labdákkal, sőt gyakran látványosan mellőzték is a támadásoknál. A szélső sem volt képes egyéni akciókkal csapata segítségére lenni, így nem keltett nagy meglepetést, hogy lecserélték a második félidő derekán – nagyon nem tetszett ez neki, csalódottságát nem tudta leplezni.

Majd a következő körben, körökben villoghat még az El-ben Dzsudzsák, a Dinamo ugyanis van annyira rutinos, hogy már nem engedte ki kezéből a vezetést (sőt a csereként beálló Kevin Kuranyi is eredményes tudott lenni, 3–1), így ha nem is könnyen, de továbbjutott az orosz gárda.

ZENIT (orosz)–PSV (holland)

A Zenit Eindhovenben egygólos előnyt szerzett a visszavágóra, amelyen egy percig sem forgott veszélyben a továbbjutása. Az orosz csapat ezúttal a 29. percben szerezte meg a vezetést José Rondón góljával, majd a második félidő elején Hulk gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutást.

A brazil támadónak korábban „egy jó lövés, bedobás” jellegű megmozdulása is volt, de így is simán jutott a nyolcaddöntőbe a csapata. Pláne úgy, hogy Rondón a második félidőben a második gólját is megszerezte.

FIORENTINA (olasz)–TOTTENHAM HOTSPUR (angol)

Az első mérkőzés után nem dőlt el semmi, így izgalmas visszavágóra volt kilátás. A vezetést könnyen megszerezhették volna a vendégek, de Roberto Soldado londoni pályafutása során már sokadszorra választott rendkívül ügyetlen megoldást. Nem sikerült ugyanis Nacer Chadlinak passzolnia a labdát, pedig ketten vezették azt a kapusra.

A Fiorentina sokkal szervezettebben és koncentráltabban futballozott, hogy mást nem mondjunk: Mario Gomeznek az 54. percben sikerült egyedül megoldania azt, amit korábban Soldado egy társ segítségével sem tudott.

A 71. percben pedig Mohamed Szalah kihasználta a vendégvédők elmélázását, lecsapott a labdára, amelyet közelről helyezett a kapuba. Két góllal nyert a Fiorentina, és továbbjutott.

INTERNATIONALE (olasz)–CELTIC (skót)

Az Inter az első mérkőzés 3–3-as végeredménye és a mostani találkozón Virgil van Dijk 27. percbeli kiállítását követően kényelmes helyzetben érezhette magát. Ennek ellenére a megnyugtató gólt egészen a 88. percig nem sikerült megszerezniük a milánóiaknak, akiknek persze a gól nélküli döntetlen is elég lett volna. Fredy Guarín végül húszméteres bombagóllal tette nyugodttá a hazai szurkolók számára az utolsó perceket.

SALZBURG (osztrák)–VILLARREAL (spanyol)

A Salzburg a legrosszabbkor veszítette el a szezonban hazai veretlenségét az európai porondon. A Villarreal 2–1-es előnyről kezdhette meg a Gulácsi Péterrel felálló osztrák csapat elleni visszavágót, amelyen a 18. percben Marco Djuricin első európai kupagóljával ideiglenesen a Salzburg került előnybe összesítésben.

Spanyol részről Luciano Vietto volt a legaktívabb, így nem keltett meglepetést, hogy az argentin játékos egyenlített az első fél óra végén. Az állás, ami már a Villarrealnak volt kedvező, sokáig nem változott, de aztán Vietto a 76. percben tett róla, hogy lehűtse a hazai reményeket (2–1). Ráadásul nem sokkal később az előtte gólpasszt jegyző Giovani dos Santos megadta a kegyelemdöfést egy gyors támadás végén.

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH (német)–SEVILLA (spanyol)

Borzalmasan indult a hazaiak számára a visszavágó, villámgyors kontra után ugyanis Carlos Bacca, a Sevilla kolumbiai támadójának lövése Martin Stranzl testén irányt váltott, és a labda a hálóban kötött ki. A spanyolok átengedték a területet a Mönchengladbachnak, és kontratámadásokra rendezkedtek be, de a német együttes kitartó rohamainak csak tíz percig sikerült ellenállniuk. Granit Xhaka lapos lövése Sergio Rico lába között került a kapuba. Vitolo félpályás szólójával hamar válaszolt a Sevilla , de nem örülhettek sokáig a spanyol szurkolók, mert a büntetőterületen belül Thorgan Hazard mellel maga elé tette a labdát, és a hálóba bombázott.

A második félidő elején Bacca harmadszor is megszerezhette volna a vezetést, de Yann Sommer bravúrosan hárított. A németek rövid idő alatt visszavették az irányítást, Hazard és Wendt többször is veszélyeztetett, Max Kruse és Xhaka pedig a kapufát is eltalálta. A 69. percben egyik legjobbját vesztette el a Borussia, második sárgáját követően Xhaka hagyta el a játékteret. A kiállítás után felbátorodott a vendégegyüttes, Vicente Iborra a lécet találta el, Vitolo azonban a csereként beálló Kevin Gameiro passzából megszerezte önmaga második, csapata harmadik találatát, és biztossá tette a Sevilla továbbjutását.

DINAMO KIJEV (ukrán)–GUINGAMP (francia)

A kijeviek a mai estét megelőzően a legutóbbi hét hazai meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, amikor élvonalbeli francia csapattal mérkőztek meg, de a Guingamp ellen jól sikerült az első félidő, Lukasz Teodorczyk (aki csereként állt be Miguel Veloso helyére) Oleh Huszev szögletét követően fejelt a vendégek kapujába a 31. percben.

A szünet után mindössze egy perc kellett a vendéglátóknak ahhoz, hogy megduplázzák az előnyüket, a 47. percben Vitalij Bujalszkij vette be Jonas Lössl hálóját. Ugyan Christophe Mandanne visszahozta a reményeket a Guingamp számára, de a 75. percben Huszev büntetője végleg eldöntötte a továbbjutás sorsát. A hazai ultrák ennek ellenére nem bírtak magukkal, rendbontás miatt a játékvezető félbeszakította a mérkőzést, amelyet végül mégis sikerült befejezni (kilenc perc hosszabbítás után).

LEGIA WARSZAWA (lengyel)–AJAX (holland)

Hiába kezdett bátran az előző meccsen 1–0-s vereséget szenvedő Legia, az Ajax három perc alatt két gólt szerzett Arkadiusz Milik és Nick Viergever révén. Az első félidő vége előtt tovább növelte előnyét a holland csapat, Milik ügyesen gurította el a labdát Dusan Kuciak hasa alatt (3–0).

A második játékrészben sokkal összeszedettebb volt a hazai csapat, számos helyzetet alakítottak ki, Jasper Cillessennek pedig többször is hárítania kellett. A Legia végül nem tudta feltörni az Ajax védelmét, a hollandok pedig fölényes, 4–0-s összesítéssel léptek tovább.

BESIKTAS (török)–LIVERPOOL (angol)

Küzdelmes, brusztolós mérkőzésen kiegyenlített mezőnyjátékot láthattak a nézők, majd azt, ahogyan a hazaiak egyre inkább fölénybe kerültek. A 72. percben szép lövéssel sikerült is vezetést szerezniük Tolgay Arslan jóvoltából, egyben sikerült ledolgozniuk összesítésbeli hátrányukat. A törökök azonban nem tudták kihasználni, hogy lelkileg megerősödtek a góltól, hiszen nem szorították be az angolokat, nem kényszerítették hibára a vendégeket. Egyetlen veszélyesebb lövésük a kapufát súrolta, az a gólpasszos Demba Ba érdeme volt.

A ráadásban a francia-szenegáli légiós a hosszabbításban is aktívnek bizonyult, a gólhoz amúgy közelebb járó Besiktas egyetlen igazán veszélyes lövése is az ő nevéhez fűződik. Végül a tizenegyespárbajra maradt a döntés. Elsőnek Demba Ba állt oda, és nem hibázott. Miként az utána következő nyolc játékos sem. Érkezett az alapsorozat utolsójaként a liverpooli Dejan Lovren, aki viszont a kapu fölé lőtt. Továbbjutott a Besiktas! Az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionban a 2004–2005-ös BL-döntőben még sikerült a Liverpoolnak megnyernie a Milan elleni tizenegyespárbajt, ezúttal azonban nem jött össze a siker.

EURÓPA-LIGA, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK

  • Everton (angol)–Young Boys (svájci) 3–1 (3–1), Tj: az Everton, 7–2-es összesítéssel
  • FC Bruges (belga)–Aalborg (dán) 3–0 (1–0), Tj: az FC Bruges, 6–1-es összesítéssel
  • Athletic Bilbao (spanyol)–Torino (olasz) 2–3 (1–2), Tj: a Torino, 5–4-es összesítéssel
  • Sporting CP (portugál)–Wolfsburg (német) 0–0, Tj: a Wolfsburg, 2–0-s összesítéssel
  • Olympiakosz (görög)–Dnipro (ukrán) 2–2 (1–1), Tj: a Dnipro, 4–2-es összesítéssel
  • Napoli (olasz)–Trabzonspor (török) 1–0 (1–0), Tj: a Napoli, 5–0-s összesítéssel
  • Feyenoord (holland)–Roma (olasz) 1–2 (0–1), Tj: a Roma, 3–2-es összesítéssel
  • Dinamo Moszkva (orosz)–Anderlecht (belga) 3–1 (0–1), Tj: a Dinamo Moszkva, 3–1-es összesítéssel
  • Zenit Szentpétervár (orosz)–PSV (holland) 3–0 (1–0), Tj: a Zenit, 4–0-s összesítéssel
  • Borussia Mönchengladbach (német)–Sevilla (spanyol) 2–3 (2–2), Tj: a Sevilla, 4–2-es összesítéssel
  • Legia Warszawa (lengyel)–Ajax (holland) 0–3 (0–3), Tj: az Ajax, 4–0-s összesítéssel
  • Dinamo Kijev (ukrán)–Guingamp (francia) 3–1 (1–0), Tj: a Dinamo Kijev, 4–3-as összesítéssel
  • Salzburg (osztrák)–Villarreal (spanyol) 1–3 (1–1), Tj: a Villarreal, 5–2-es összesítéssel
  • Fiorentina (olasz)–Tottenham (angol) 2–0 (0–0), Tj: a Fiorentina, 3–1-es összesítéssel
  • Internazionale (olasz)–Celtic (skót) 1–0 (0–0), Tj: az Internazionale, 4–3-as összesítéssel
  • Besiktas (török)–Liverpool (angol) 1–0 (0–0, 1–0, 1–0) – 11-esekkel 5–4, Tj: a Besiktas, 1–1-es összesítés után 11-esekkel

A NYOLCADDÖNTŐ MEZŐNYE

  • Dinamo Moszkva (orosz)
  • Zenit Szentpétervár (orosz)
  • Besiktas (török)
  • Dinamo Kijev (ukrán)
  • Fiorentina (olasz)
  • Internazionale (olasz)
  • Ajax (holland)
  • Sevilla (spanyol)
  • Villarreal (spanyol)
  • Torino (olasz)
  • FC Bruges (belga)
  • Everton (angol)
  • Roma (olasz)
  • Napoli (olasz)
  • Dnipro Dnipropetrovszk (ukrán)
  • Wolfsburg (német)

A nyolcaddöntő sorsolása pénteken 14 órától veszi kezdetét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?