A meggyilkolt Marian Cozma apja felgyújtaná magát

A 2009-ben Veszprémben meggyilkolt román kézilabdázó, Marian Cozma édesapja, Petre Cozma a napokban elkeseredett nyilatkozatot adott egy román televíziónak.

„Végső elkeseredésemben a magyar konzulátus előtt meggyújtom magam" – idézi Petre Cozmát a Romania TV alapján a mihir.ro. A megkeseredett apa a tévétársaságnak adott interjújában hozzátette: senkitől sem kapott még kártérítést, pedig a gyilkosság óta lassan eltelt már hat év.

A honlap feleleveníti: a Veszprém Megyei Bíróság életfogytig tartó fegyházra ítélte a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt, míg a harmadrendű vádlott, Sztojka Iván húszévi fegyházbüntetést kapott.

Marian Cozma 2006 és 2009 között volt a Veszprém kézilabdázója, 2009. február 8-án gyilkolták meg egy veszprémi szórakozóhely előtt. Mindössze 26 évet élt.

„Kezdettől fogva mondtam, hogy bízom a magyar igazságszolgáltatásban, és örülök annak, hogy nem kellett csalódnom. A bűnösök számára ez korrekt ítélet, számomra viszont nem" – mondta Petre Cozma még az előtt, hogy 2012. áprilisában – országos felháborodást kiváltva – Raffael és Németh büntetését 18 évre, Sztojkáét 8 évre csökkentették.

Petre Cozma az utóbbi években egészségi problémákkal küszködik, a stressztől cukorbeteg lett, a járása is nehézkessé vált, ráadásul szívbetegséget fedeztek fel nála az orvosok – teszi hozzá a honlap.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?