Elhunyt a labdával fejbe dobott ausztrál krikettjátékos

Két nappal életmentő műtétjét követően elhunyt Phil Hughes ausztrál válogatott krikettjátékos, akit fejen talált a labda egy Sydneyben rendezett mérkőzésen.

A 25 éves sportember feladata az lett volna, hogy a mezőnybe üsse a felé dobott labdát, az azonban szokatlan módon csapódott fel a földről, s szerencsétlen módon – a fejvédő ellenére – eltalálta a játékost a füle mögött. A becsapódás után néhány másodperccel Hughes eszméletlenül esett össze, s azonnal kórházba szállították, ahol azonban csak átmenetileg tudták megmenteni az életét.

Az ausztrál nemzeti csapat orvosa, Peter Brukner elárulta, a balesetet követően Hughes már sosem nyerte vissza az eszméletét, míg a helyi sportági szövetség első embere, James Sutherland enyhén fogalmazott, amikor azt mondta, padlót fogtak a hír hallatán.

A krikettben használt labda kemény, bőrrel borított tömör parafa, az átmérője pedig körülbelül hét centiméter.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?