Francisc Dican vezeti a téli szünetig a Kolozsvári CFR-t

A Vasile Miriuță távozása után az egyik eddigi másodedzőt, Francisc Dicant lépteti elő a Kolozsvári CFR 1907 vezetősége, így Feri vezetheti a Liga 1 második helyén álló vasutas alakulatot. A klub honlapjára feltett két soros hír szerint legalább a téli szünetig.

Munkáját másodedzőként Horea Cârlan segíti.

A 47 éves Francisc Dican megfordult már a Gyulafehérvári Unirea, a Sportul Studenţesc, a Kolozsvári U és a Marosvásárhelyi FCM kispadján is. 

A téli szünetig a CFR-nek mág három mérkőzése van, kettő a Liga 1-ben (szombaton idegenben a Rapid ellen és december 7-én a Fellegváron a Craiovai U ellen), és a Román-kupa-negyeddöntő a CS Mioveni stadionjában december 2-án. 

Mint korábban írtuk, a CFR kilátástalan anyagi helyzetben van, sajtóhírek szerint a fellegvári klub 3-5 millió eurós tartozást halmozott fel. A helyzet megoldását nehezíti, hogy a klubot srómatonok keresztül továbbra is ellenőrző Pászkány Árpád nem hajlandó sem átadni a gyeplőt az klub vezetésével névleg megbízott kisebbségi részvényeseknek, sem pedig pénzt áldozni klubra. A menekvést a piacképes játékosok (Felgueiras, Tadé, Muniru, Monroy) téli eladása jelentheti, viszont ehhez azt is kell, hogy a keret tagjai az elmaradt fizetések miatt ne forduljanak a Hivatásos Labdarúgó-Szövetséghez (LPF) és ne kérjék szerződésük semmissé nyilvánítását.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?