Klaus Johannis „visszaütötte” Simona Halep „labdáját”

Klaus Johannis megválasztott államfő elfogadta Simona Halep arra vonatkozó felkérését, hogy a román női teniszválogatott soron következő Fed Kupa-mérkőzése előtt együtt énekeljék el Románia himnuszát.

„Elnök úr, mivel Ön nagy kedvelője annak a sportnak, amelyet én is űzök, rendkívül megtisztelne azzal, ha csapatunkkal együtt énekelné országunk himnuszát, amikor a Fed Kupa keretében jövő februárban Galacon pályára lépünk” – áll abban a meghívásban, amelyet a prosport.ro-n kereszül küldött a WTA-ranglista 3. helyén álló konstancai lány a nagyszebeni szász politikusnak.

Klaus Johannis nem késlekedett a válasszal, a megválasztott államfő az immár több mint 1 millió 150 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalán keresztül üzente meg Simona Halepnek, hogy számíthatnak rá.

A felkérés előzménye, hogy a választási kampány finisében Klaus Johannis újságírók kérésére elénekelte a román himnuszt egy sajtótájékoztatón, majd a választási győzelmét követő napon Nagyszebenben időt kerített arra is, hogy egy helyi fiatal teniszezővel eddzen egyet. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?