EL: hatot vágott a Steaua, ötöt kapott az Astra

A labdarúgó Európa-liga csoportkörének első fordulójában a Steaua fölényes, 6-0-s győzelmet aratott a dán Aalborg ellen. A másik román csapat, az Astra Giurgiu „mindent megtett” az egyensúly visszabillentése érdekében, a Duna-partiak 1-5-ös zakóval tértek haza a Dinamo Zagrab otthonából. 

A-CSOPORT

Gyors góllal sokkolt Limassolban a házigazda Apollon, majd a szünet előtt megduplázódott a ciprusiak előnye. A vendég Zürich nem zuhant össze: a fordulást követően három perc alatt szerzett duplával az 53. percre kiegyenlített. Hiába azonban a lélektani előny a vendégoldalon, a három pont Cipruson maradt, méghozzá egy hajrábeli öngól segítette győzelemhez az Apollont. A végjáték egy-egy piros lapot is tartogatott, mindkét kiállítás második sárga lap után született. A ciprusiak éppen emberhátrányban játszva jutottak a győztes találathoz.

Igazságos döntetlent játszott egymással a Mönchengladbach és a Villarreal: a találkozó első gólját az első felvonás közepén a németek szerezték – a 23 éves, korosztályos válogatottakban rendre számításba vett Patrick Herrmann volt eredményes –, a spanyolok a második játékrész közepén egalizáltak. Gólszerzőjük, Uche csereként éppen csak pályára lépett, de a gólján kívül nem sokáig lehetett a társai segítségére: összesen hat percet töltött a pályán, mert lecserélték.

B-CSOPORT

A 68. percig tudta megőrizni a gól nélküli állást a finn HJK, az óriási mezőnyfölényben játszó, helyzeteit viszont addig rendre elvétő, hat perccel korábban büntetőt is kihagyó FC Köbenhavn a tíz perce pályán lévő cserejátékos, Nicolai Jörgensen gólja révén megérdemelt vezetéshez jutott. Ugyanő a hajrában második találatával biztossá tette a győzelmet.

Kiegyenlítettebb első félidőt követően a házigazdaként pályára lépő FC Bruges került némi mezőnyfölénybe, de a szervezett Torinón nem találtak fogást, a vendégek jutalma egy pont lett.

C-CSOPORT

A Tottenham elégedett lehetett az első félidei teljesítményével, Belgrádban is uralta a mecset, birtokolta a labdát, az angoloké voltak az ígéretesebb helyzetek; a Partizan elsősorban kontrákkal próbálkozott, de egyik csapat sem tudott betalálni. A második félidőben mindkét együttesnek volt lehetősége a vezetés megszerzésére, de végső soron igazságos döntetlen született.

A Besiktas egy kettő-egyes szituáció után, Gökhan Töre góljával szerzett vezetést az első fél óra végén az Aszterasz Tripolisz ellen. Sokáig úgy tűnt, ez lesz az egyetlen találat, ám Facundo Parra a 88. percben egalizált.

D-CSOPORT

A Gulácsi Péterrel felálló Salzburg már a 14. percben hátrányba került a Celtickel szemben, a ghánai debütáns, Mubarak Wakaso talált be. Az osztrák csapat még az első félidőben egyenlített, az előző szezon legeredményesebb játékosa, Alan mattolta Craig Gordont. A Celtic kapusa több remek védést is bemutatott a későbbiekben, társai pedig újra előnyt harcoltak ki. A 60. percben a kapitány, Scott Brown lőtt gólt távolról, a labda André Ramalhón megpattanva kötött ki a kapuban. A Salzburgnak ismét az egyenlítésért kellett küzdenie, ami Jonatan Soriano szép szabadrúgásgóljával össze is jött.

A Dinamo Zagrebben az algériai el-Arbi Hillel Szudani egy félidő alatt triplázott, így kényelmes előnybe került a horvát csapat a román Astra ellen. A 70. percben a nem sokkal korábban beálló Henríquez is beköszönt, és bár a románok szépíteni tudtak, a ráadásban egy másik hazai cserejátékos, Ante Coric beállította az 5–1-es végeredményt.

E-CSOPORT

A PSV kezdeményezően lépett fel az Estoril ellen, Luuk de Jong pedig meg is szerezte a vezetést a 26. percben, miután Adam Mahert buktatta Mano a 16-oson belül. A gól pedig elég volt ahhoz, hogy a milánóiak 350. nemzetközi kupameccsüket megnyerjék. Walter Mazzarri együttese még nem veszített tétmérkőzést ebben a szezonban.

F-CSOPORT

Először szerepel a Qarabag az Európa-liga csoportkörében. Az azeri csapat az első mérkőzésén fölényben játszott a Saint-Étienne ellen, de valamennyi helyzetét elpuskázta – végül gól nélküli döntetlenre végzett. Az azeri klub még nem nyert mérkőzést a nemzetközi kupák csoportkörében.

Az Inter sokáig nem bírt a Dnipróval a csoport másik – meglehetősen unalmas – mérkőzésén. Aztán a 68. percben az ukránok csapatkapitányát, Ruszlan Rotant kiállította a játékvezető, amit nagyon hamar kihasználtak az olaszok. Danilo D'Ambrosio három perccel később megszerezte a győztes találatot.

G-CSOPORT

Óriási sebességbeli különbség mutatkozott a Sevilla javára a Feyenoord ellen, ennek eredményeként a házigazda spanyolok már a szünetre kétgólos előnyre tettek szert. Mindkét találatuk előtt a bal oldalról érkezett a holland kapu elé a szabadrúgás, a berobbanó hazaiakkal pedig nem tudtak mihez kezdeni a vendégek. A szünet előtt a mezőnyfölényben lévő spanyolok újfent betaláltak a kapuba, ám les miatt – helyesen – érvénytelenítették a találatot. A térfélcserét követően továbbra is nyomott a Sevilla, futószalagon alakította ki a gólveszélyes lehetőségeit, de a helyzetkihasználása pocsék volt.

Az első félidőben még a Standard Liege kapusának, Kavasima Eidzsinek akadt több dolga, a szünet után viszont már kollégájának, a Rijeka kapuját védő Ivan Vargic avatkozott többet játékba. A hajrában a hazaiak mezőnyfölénye aztán góllá is érett, majd a 87. percben második góljuk megpecsételte a horvátok sorsát.

H-CSOPORT

Hiába kezdte bátrabban a meccset a Wolfsburg, az Everton lényegében az első valamirevaló támadásából gólt szerzett. A gól érezhetően megfogta a németeket, akik nehezen találtak vissza kezdeti önmagukhoz. Az Everton viszont akcióban maradt, és elsősorban távoli lövésekkel veszélyeztetett. Szinte úgy tűnt, hogy az első félidő már lecsorog, amikor a kétperces hosszabbítás első percében növelte előnyét az Everton. A második félidőt azzal kezdte a német együttes, hogy összehozott egy tizenegyest az angoloknak. Háromgólos előnye birtokában az Everton átadta a kezdeményezés lehetőségét a Wolfsburgnak, a németek pedig egyre-másra vezették akcióikat, de Tim Howard állta a próbát. Sőt, ahogy az már lenni szokott, a 89. percben az erőteljes támadójáték lett a Wolfsburg veszte. Eto'o indította a leshatáron kilépő Mirallast, aki 16 méterről okosan a jobb sarokba lőtt. A németek szépítő gólja a ráadásban csak összejött, ennél többet nem hoztak ki egy olyan meccsből maguknak, amelyben játékban, mezőnymunkában nem volt ekkora a különbség a felek között.

Komolyabb helyzetek nélküli perceket követően az FK Krasznodar a kolumbiai légiós, Ricardo Laborde révén jutott vezetéshez az első félidő hajrája előtt, és minimális előnyét a 63. percig meg is őrizte, ám akkor egy másik légiós, a Lille-t erősítő dán Simon Kjaer egalizált.

I-CSOPORT

Nem tartalékosan állt ki az erre az idényre Bajnokok Ligája-sikereket tervező Napoli a Sparta Praha ellen odahaza, ehhez képest a csehek hamar vezetést szereztek a bágyadtan futballozó olaszok ellen Josef Husbauer remekül eltalált lövésével. Ezt követően sem futották szét magukat a nápolyiak, de Gonzalo Higuaín értékesítette a Marek Hamsík, José Callejón páros által kiharcolt büntetőt, majd a fordulást követően adott az argentin egy gólpasszt Dries Mertensnek, aki a hajrában egy szép egyéni megmozdulás végén eldöntötte a mérkőzés sorsát is. A csekély érdeklődés mellett megrendezett találkozót félgőzzel is (vagy még azzal sem) besöpörte a Napoli, a csapat vezetőedzője, Rafael Benítez fellélegezhet picit.

A DVSC-t búcsúztató Young Boys villámrajtot vett, már az ötödik percben megszerezte a vezetést a Slovan Bratislava ellen, fél óra után pedig már kettővel ment, amelyet a második félidőben újabb három találattal toldott meg. A svájciak ezzel sorozatban ötödik hazai európai kupameccsüket nyerték meg.

J-CSOPORT

Gól nélküli első félidő után valószínűleg kevesen gondolták volna Bukarestben, hogy a Steaua végül kiütéssel fog nyerni az Aalborg ellen. Márpedig ez lett a vége: a románok Claudio Keserü triplájára építve hatot szórtak ellenfelüknek. A meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a második hazai találat előtt kiállították a dánok kapusát, Nicolai Larsent, a Steaua pedig 11-eshez jutott.

A csoport másik meccsén a Dinamo Kijev öt percen belül két gólt is lőtt idegenben a Rio Avénak, megalapozva háromgólos sikerét.

K-CSOPORT

Nem sokan számítottak arra, hogy a Dinamo Minszk semmilyen ellenállást sem tud kifejteni a PAOK otthonában. A fehéroroszok egy évvel ezelőtt a Kruoja Pakruojis ellen 4–0-ra vezettek a 17. percben, most azonban ők ismerték meg a kellemetlen érzést – igaz, ahhoz, hogy 4–0-s hátrányba kerüljenek, ezúttal 28 percre volt szükségük. Végül a PAOK 6–1-re nyert a fehéroroszok ellen.

A Fiorentina hazai pályán Manuel Vargas góljával a 34. percben megszerezte a vezetés a Guingamp ellen. A franciák nem sokkal később emberhátrányba is kerültek, így nem sok esélyük maradt a győzelemre. Moustapha Diallo gólja után a második félidő közepén a pontszerzés reménye is elszállt a franciák számára. Végül Bernardeschi alakította ki a 3–0-s végeredményt.

L-CSOPORT

A Trabzonspor Kévin Constant fejesével a 25. percben megszerezte a vezetést Harkivban. A guineai középpályás mostanában nem termeli a gólokat, legutóbb 728 napja, a Genoa játékosaként volt eredményes tétmérkőzésen. Úgy tűnt, hogy győzelmet azonban nem ünnepelhet, mert a második félidőben Homenjuk egyenlített. A 95. percben aztán Papadopulosz mégis a Trabzonnak csikarta ki a győzelmet.

A Legia-szurkolók óriási drapériával köszöntötték Lucjan Brychczyt, aki hatvan éve áll szeretett klubja szolgálatában. 1954-ben játékosként mutatkozott be, majd játékos-pályafutása után is mindig a klub kötelékéhez tartozott. Hol vezetőedző, hol segédedző volt, de dolgozott az utánpótlásban is. Összesen 11 bajnoki címnek volt tevékeny részese. Végül a játékosok sem okoztak csalódást: Miroszlav Radovics góljával a lengyelek otthon tartották a három pontot a Lokeren ellen.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

A-CSOPORT

  • Mönchengladbach (német)–Villarreal (spanyol) 1–1 (1–0)
  • Apollon Limassol (ciprusi)–FC Zürich (svájci) 3–2 (2–0)

B-CSOPORT

  • FC Bruges (belga)–Torino (olasz) 0–0
  • FC Köbenhavn (dán)–HJK (finn) 2–0 (0–0)

C-CSOPORT

  • Partizan Beograd (szerb)–Tottenham (angol) 0–0
  • Besiktas (török)–Aszterasz Tripolisz (görög) 1–1 (1–0)

D-CSOPORT

  • Salzburg (osztrák)–Celtic (skót) 2–2 (1–1)
  • Dinamo Zagreb (horvát)–Astra Giurgiu (román) 5–1 (3–0)

E-CSOPORT

  • PSV (holland)–Estoril (portugál) 1–0 (1–0)
  • Panathinaikosz (görög)–Dinamo Moszkva (orosz) 1–2 (0–1)

F-CSOPORT

  • Qarabag (azeri)–Saint-Étienne (francia) 0–0
  • Dnipro (ukrán)–Internazionale (olasz) 0–1 (0–0)

G-CSOPORT

  • Standard Liege (belga)–Rijeka (horvát) 2–0 (0–0)
  • Sevilla (spanyol)–Feyenoord (holland) 2–0 (2–0)

H-CSOPORT

  • Lille (francia)–FK Krasznodar (orosz) 1–1 (0–1)
  • Everton (angol)–Wolfsburg (német) 4–1 (2–0)

I-CSOPORT

  • Young Boys (svájci)–Slovan Bratislava (szlovák) 5–0 (2–0)
  • Napoli (olasz)–Sparta Praha (cseh) 3–1 (1–1)

​J-CSOPORT

  • Bukaresti Steaua (román)–AaB Aalborg (dán) 6–0 (0–0)
  • Rio Ave (portugál)–Dinamo Kijev (ukrán) 0–3 (0–2)

K-CSOPORT

  • PAOK (görög)–Dinamo Minszk (fehérorosz) 6–1 (4–0)
  • Fiorentina (olasz)–Guingamp (francia) 3–0 (1–0)

L-CSOPORT

  • Metaliszt Harkiv (ukrán)–Trabzonspor (török) 1–2 (0–1)
  • Legia Warszawa (lengyel)–Lokeren (belga) 1–0 (0–0)

Kimaradt?