Székelyek a Nemzeti Vágtán Budapesten

Jövő hét végén kezdődik a Nemzeti Vágta, amelyen a Székely Vágta győztesei is megméretkeznek. Szeptember 10-én sorsolták ki, hogy ki melyik futamokban indul.

A Nemzeti Vágta a magyar tradíciókra épülő, történelmi hangulatú lovasverseny, mely ilyen formán egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő, országos kulturális esemény. A rangos galoppversenyt szeptember 19-21. között tartják Budapesten, a Hősök terén. A több mint hetven induló település között ott versenyez majd Lemhény, Gyergyószentmiklós, Szotyor és Sepsiszentgyörgy lovasa is.

A sorsolás értelmében a szotyori Mokán János és Vendel lova a második előfutam harmadik pályájáról indul, a Székely Vágta győztese, Zsigmond János és Timpex Amata, Lemhény képviseletében, a hatodik előfutam hatodik pályájáról fut. Sepsiszentgyörgy lovasa, André Mónika és Déva Dárda a nyolcadik élőfutamban rajtolnak a negyedik pályáról, a kilencedik előfutam első pályájának indulója pedig a Gyergyószentmiklós színeiben futó László Pál és Darius lesz. Ezen kívül még öt erdélyi település lovasának szurkolhatunk, hiszen az előfutamokban szintén indul Nagyvárad, Érmihályfalva, Bihar, Székelyvarság és Erdőszentgyörgy lovasa.

Kimaradt?