Wimbledon: Djokovics-Del Potro, Murray-Janowicz elődöntők

Az angol nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének negyeddöntőjében a világelső szerb Novak Djokovics és a nyolcadik helyen kiemelt argentin Juan Martín del Potro is három szettben nyert, előbbi a cseh Tomás Berdych, utóbbi a spanyol David Ferrer ellen. Az alsó ágon Jerzy Janowicz mellett a Fernando Verdascót kétszettes hátrányból legyőző Andy Murray jutott be az elődöntőbe.

DJOKOVICS–BERDYCH

A két játékos 16. alkalommal csapatott össze, és bár legutóbb a cseh Rómában szetthátrányból nyerni tudott, ezzel is csak 13–2-re szépített a világelső ellen.

A szerbnek négy bréklabdája is volt az első játszmában,de  egyszer sem tudta elvenni Berdych adogatását, így kétszer is a szettben maradásért kellett adogatnia, majd, miután ezt megtette, jöhetett a rövidítés.

Djokovics minibrékkel kezdett, majd egyből el is bukta az előnyét, és 5:4-es Berdych-vezetésig fej fej mellett haladtak a felek, ott azonban háromszor is rontott a cseh, így 63 perc után a világelsőé lett az első játszma (7:6).

A második elején aztán rögvest semmire bukta el az adogatását Djokovics, sőt a következőben hiába állt már 40:15-re is, Berdych sorozatban szerzett négy ponttal dupla brékelőnybe került, gyakorlatilag eldöntve a szett sorsát (0:3). A világelső azonban másképp vélekedett, egyből három bréklabdával válaszolt, és bár egy óriási székbírói tévedés sem ártott – 15:40-nél telibe találta a vonalat, mégis újat kellett szerválnia, az újabb labdamenet végén pedig rontott már a cseh –, visszajött 3:1-re, majd a saját adogatása megnyerése után 3:2-re.

Nem volt azonban megállás, óriási sebességi fokozatra kapcsolva ismét elvette ellenfele szervagémjét, és a sajátját ismét hozva már 4:3-ra ő vezetett. Ekkor a 7. kiemelt még kiegyenlített, az újabb adogatását azonban 5:4-es Djokovics-előnynél már elbukta, így a szettet is elvesztette (6:4).

A harmadik játszma elején 2:1-nél újra brékelt a szerb – pedig Berdychnek már 40:15-je is volt –, 4:1 után pedig már csak az volt a kérdés, hány játékot nyer még a cseh. Ezt követően Berdych a két szervagémjét még megnyerte, 5:3-nál azonban Djokovics simán kiszerválta a továbbjutást (6:3).

DEL POTRO–FERRER

A felek eddig nyolcszor találkoztak, és a mérleg nyelve eddig jócskán Ferrer felé billent, hiszen hatszor is nyert, köztük mindkét füves pályás összefutásuk alkalmával.

Nem indult túl jól a mérkőzés Ferrer számára, hiszen az első játékot óriási küzdelemben még hozta, a következőnél azonban lebrékelte az adogatásait magabiztosan szállító Del Potro, és gyorsan 3:1-re ellépett, majd 4:2-nél az újabb sikeres fogadás után az első szettért adogatott. Bár a spanyolnak ekkor még esélye volt a visszakapaszkodásra, egy ásszal végül be is húzta az argentin (6:2).

A második felvonás szorosabban alakult, 4:4-ig egyikük sem hibázott, akkor azonban Del Potro kétszer is bréklabdához jutott, és a másodikkal már élni is tudott (6:4).

A harmadikban aztán már egyszer sem adta meg az esélyt a 4. kiemelt spanyol, hogy ellenfele elvegye az adogatását, igaz, cserébe neki sem volt fogadólehetősége, így jöhetett a rövidítés. Itt Ferrer megnyerte ugyan az első szerváját, Del Potro azonban két ásszal felelt, majd spanyol két rontásával 4–1-re ellépett. Ferrer nem adta fel, 4–4-re visszazárkózott, fordítania azonban már nem sikerült, és 6–5-nél az argentin kihasználta mérkőzéslabdáját (7:6).

A két győztes egymás ellen folytatja az elődöntőben, és egyikük sem panaszkodhat, hogy ellenfele sokkal kipihentebb lesz, tekintve, hogy két mérkőzés szinte percre pontosan egyszerre ért véget.

JANOWICZ–KUBOT

A biztos volt, hogy nemcsak a nőknél (Agnieszka Radwanska), hanem a férfiaknál is lesz lengyel az elődöntőben. A kérdés csak az volt, hogy Jerzy Janowicz vagy Lukasz Kubot lesz-e az.

A választ két óra és hét perc után kaptuk meg: a 24. kiemelt Janowicz viszonylag simán verte meg honfitársát. A meccs után persze nagy volt a barátság a két fél között, teniszpályán ritkán látható módon „mezt" cseréltek egymással.

A 22 évesen és 236 naposan négy közé jutó Janowiczot hétfőtől már a legjobb húszban jegyzik a világranglistán. Ezt eddig csak egy lengyel férfiteniszező mondhatta el magáról, mégpedig Wojtek Fibak, aki 1977-ben 10. is volt a ranglistán.

Janowicznál fiatalabb játékos legutóbb 2009-ben jutott elődöntőbe Wimbledonban férfi egyesben, akkor Andy Murray 22 éves és 51 napos volt. Most egymáss ellen csatázhatnak majd a fináléért.

MURRAY–VERDASCO

Az első szettben Andy Murray 4:5, 30:30-nál egy hatalmas Verdasco-tenyeressel került bajba, majd kettős hibát ütött. A második játszma elején úgy tűnt, túltette magát ezen, hiszen hamar brékelőnybe került, de 3:1-es vezetése után több játékot már nem nyert. Ezzel szép feladat elé állította magát, pályafutása hetedik kétszettes hátrányból való fordítását kellett bemutatnia ahhoz, hogy sorozatban ötödször is bejusson a legjobb négy közé Wimbledonban.

A harmadik játszmát „pillanatok" alatt besöpörte 6:1-gyel, a negyedikben pedig hiába volt Verdascónak több bréklabdája is, a skót ilyenkor mindig előhúzta legjobb szerváit. Neki bezzeg elég volt egy bréklabda is, ezzel élni tudott, és 6:4-gyel egyenlített.

A döntő felvonásban a spanyol kezdte az adogatást, így Murraynek kellett az eredmény után futnia. Ezt eredményesen tette, 5:5-nél pedig a szett egyetlen bréklabdáját kihasználta, majd simán hozta a saját adogatását, így nem okozott csalódást az érte szorítóknak, többek között a meccset a helyszínen megtekintő Sir Alex Fergusonnak sem.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (16 100 000 font, fű)

FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

  • Djokovics (szerb, 1.)–Berdych (cseh, 7.) 7:6, 6:4, 6:3
  • Del Potro (argentin, 8.)–Ferrer (spanyol, 4.) 6:2, 6:4, 7:6
  • Janowicz (lengyel, 24.)–Kubot (lengyel) 7:5, 6:4, 6:4
  • Murray (brit, 2.)–Verdasco (spanyol) 4:6, 3:6, 6:1, 6:4, 7:5

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

  • Djokovics (szerb, 1.)–Del Potro (argentin, 8.)
  • Janowicz (lengyel, 24.)–Murray (brit, 2.)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?