Európa-liga: magyar–macedón párharcok az első selejtezőkörben

Nem csak a Steauának kell montenegrói ellenféllel megküzdenie a labdarúgó európai kupákban, ugyanis az Európa-liga első selejtezőkörében érdekelt mindkét magyar csapat a balkáni országból kapott ellenfelet: a Videoton FC a Mladost Podgoricával, a Budapest Honvéd pedig a Niksiccsel csap össze. Az Astra Giurgiu is délszláv ellenfelet kapott, neki a szlovén NK Domzale jutott.

Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában megtartott hétfői sorsolás alapján mindkét magyar gárda idegenben kezd. A harmadik EL-ben érdekelt magyar csapat, a Debrecen a második selejtezőkörben kapcsolódik be a küzdelembe, ennek a szakasznak a sorsolása délután lesz.

Az első selejtezőkör első mérkőzéseit jövő csütörtökön, a visszavágókat egy héttel később játsszák. A második selejtezőkörben az első összecsapásokat július 18-án, a visszavágókat pedig július 25-én bonyolítják le.

A Videotonnak és a Budapest Honvédnak négy, a Debrecennek három párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy bejusson a 48 csapatot felvonultató csoportkörbe.

Az Európa-liga első selejtezőkörének teljes sorsolása:

  • Víkingur (FRO) - FC Inter Turku (FIN)
  • VMFD Žalgiris (LTU) - Saint Patrick's Athletic FC (IRL)
  • AUK Broughton FC (WAL) - FK Ventspils (LVA)
  • JK Trans Narva (EST) v Gefle IF (SWE)
  • KR (ISL) - Glentoran FC (NIR)
  • FC Chikhura Sachkhere (GEO) - FC Vaduz (LIE)
  • FC Milsami Orhei (MDA) - F91 Dudelange (LUX)
  • FK Metalurg Skopje (MKD) - Qarabağ FK (AZE)
  • FK Mladost Podgorica (MNE) - Videoton FC (HUN)
  • FC Flora Tallinn (EST) - FK Kukësi (ALB)
  • FK Teteks (MKD) - FC Pyunik (ARM)
  • KS Teuta (ALB) - FC Dacia Chişinău (MDA)
  • A.C. Libertas (SMR) - FK Sarajevo (BIH)
  • Sliema Wanderers FC (MLT) - FC Khazar Lankaran (AZE)
  • PFC Levski Sofia (BUL) - FC Irtysh Pavlodar (KAZ)
  • Hibernians FC (MLT) - FK Vojvodina (SRB)
  • FC Astana (KAZ) - N3* (BUL)
  • UE Santa Coloma (AND) - HŠK Zrinjski Mostar (BIH)
  • NK Domžale (SVN) - FC Astra Ploieşti (ROU)
  • FK Rudar Pljevlja (MNE) - FC Mika (ARM)
  • FC Santa Coloma (AND) - Breidablik (ISL)
  • Drogheda United FC (IRL) - Malmö FF (SWE)
  • IFK Mariehamn (FIN) - FC İnter Bakı (AZE)
  • ÍF Fuglafjørdur (FRO) - Linfield FC (NIR)
  • Prestatyn Town FC (WAL) - SK Liepājas Metalurgs (LVA)
  • NK Celje (SVN) - Tromsø IL (NOR)
  • FC Tiraspol (MDA) - Skonto FC (LVA)
  • Crusaders FC (NIR) - Rosenborg BK (NOR)
  • ÍBV (ISL) - HB Tórshavn (FRO)
  • AS Jeunesse Esch (LUX) - TPS Turku (FIN)
  • Bala Town FC (WAL) - FC Levadia Tallinn (EST)
  • FK Kruoja (LTU) - FC Dinamo Minsk (BLR)
  • SP La Fiorita (SMR) - Valletta FC (MLT)
  • KF Laçi (ALB) - FC Differdange 03 (LUX)
  • FC Gandzasar Kapan (ARM) - FC Aktobe (KAZ)
  • FK Čelik Nikšić (MNE) - Budapest Honvéd FC (HUN)
  • FC Torpedo Kutaisi (GEO) - MŠK Žilina (SVK)
  • FK Turnovo (MKD) - FK Sūduva (LTU)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?