Több sebből vérzik a Bukaresti Dinamo a csíkszeredai vereség után

Három játékosától megvált pénteken a Bukaresti Dinamo labdarúgóklub azt követően, hogy csütörtök este nem sikerült kiharcolnia a negyeddöntőbe jutást a Román Kupában a harmadosztályú AFK Csíkszereda otthonában.

A fővárosi klub honlapján közölte: közös megegyezéssel bontott szerződést a román Gheorghe Grozav támadóval, valamint a belga Kino Delorge és a francia Teddy Mezague védőkkel. Mindhárom játékos négy-öt mérkőzést játszott a Dinamo színeiben, és egyszer sem talált a kapuba.

Mircea Rednic, a bukaresti csapat edzője a csíkszeredai mérkőzés után a sajtó nyilvánossága előtt bírálta Grozavot, aki a tizenegyespárbaj ötödik sorozatában egy könnyed (és nagyképű) panenkázással akarta a kapuba juttatni a labdát, ám az a keresztléc fölé szállt. Delorge csapata második sorozat utolsó (mindent eldöntő) tizenegyesét rúgta, és kétszer is próbálkozhatott, a játékvezető szerint ugyanis az elsőt Bordás Dániel csíkszeredai kapus a gólvonalról idő előtt elmozdulva, szabálytalanul hárította. Delorge azonban akkor sem járt sikerrel, amikor megismételhette a rúgást.

A Dinamónak saját szurkolói haragjával is szembe kellett néznie a csütörtök esti vereség után. A csapatot Csíkszeredába elkísérő drukkerek autóikkal megállásra kényszerítették a csapat autóbuszát, és fenyegették a játékosokat. Mircea Rednic edzőnek kellett leszállnia a buszról, hogy megnyugtassa a szurkolókat. A jelenetről több felvétel is felkerült a közösségi portálokra.

A napilapokban és portálokon megjelent cikkek többsége nem a csíkszeredaiak páratlan teljesítményével, hanem a Dinamo mélyrepülésével foglalkozott. A 18 román bajnoki címmel és 13 kupagyőzelemmel rendelkező klub a 14 csapatos bajnokságban a tabella 12. helyét foglalja el.

A Román Kupa nyolcaddöntőjében csütörtök este vívott mérkőzésen az AFK Csíkszereda tizenegyes-párbajban harcolta ki a továbbjutást, miután a rendes játékidőben 2-2, a hosszabbítás után pedig 3-3 volt az eredmény. A kupában két székelyföldi csapat is a legjobb nyolc közé jutott. A sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK szerdán 5-0-s győzelmet aratott a másodosztályú CS Mioveni otthonában.

Kapcsolódók

Kimaradt?