Megküzdött a pontokért a Sportklub Székesfehérvár ellen

Alig egy héttel korábban a Csíkszeredai Sportklub négygólos győzelmet aratott, egy viszonylag sima meccsen Székesfehérváron a Titánok ellen, ám hazai pályán igencsak megkínlódtak a sikerért.

Nem a legjobb első húsz percét produkálta ugyanis a kék-fehér alakulat és ezt alaposan ki is használta az agilisan játszó vendégalakulat. A hazai oldalon nagyon körülményesek voltak a támadásépítések és rendre sok hiba csúszott a játékba. A hatodik percben pedig kettő az egy ellen fordulhattak a vendégek, de Lakosil ekkor még menteni tudott. Másfél percre rá már ő sem. Egy eladott korongot Nagy csípett el és lövésébe Hamvai ért bele jó érzékkel. Pár percre rá pedig Madácsi lőtt vasat, hogy majd a 16. percben Bennett értékesítsen egy szólót.

A második felvonás első percei sem hoztak változást a hazai csapat játékában. Ehhez egy emberhátrány kellett, amelyet a Valchar-Becze duó oldott meg mesterien. Ettől a pillanattól kezdve fordult a kocka. A Sportklub erőre kapott, beszorította ellenfelét és a gólok is jöttek. Valchar kapu mögül visszatett korongját előbb Salló lőtte a hálóba, majd pár másodperccel a harmad vége előtt Rokaly Szilárd kotort be még egyet, egy kapu előtti nagy kavarodás után, megordítva az állást.

A harmadik harmadra maradt a második harmadban mutatott játékkép azzal a különbséggel, hogy a Titánok ekkor már több alkalommal eljutott kontrákig. Sőt az 51. percben Mazzag a kapuvasat is eltalálta. Az újabb vendég helyzet után a Sportklub megint ritmust váltott, hogy az 58. percben Részegh Tamás szólógólja eldöntse a mérkőzést.

Eredmény:

Csíkszeredai Sportklub – Fehérvári Titánok 4–2 (0–2, 3–0, 1–0)

Gólszerzők: Becze (27.), Salló (31.), Rokaly Sz. (40.), Részegh T. (58.), illetve Hamvai (8.), Bennett (16.).

Kapcsolódók

Kimaradt?